Miként az egész német politikai osztály, a német baloldal is megosztott volt háború és béke kérdésében. Az ún. „többségi” szociáldemokraták (SPD) Elzász és Lotharingia német kézen maradása árán képviselték a békét – álláspontjuk elnyerte Zimmermann külügyminiszter tetszését is. (Delegációjuk vezetője, Scheidemann az 1920-as évek jeles politikusa lesz!)

A másik német irányzat, a „független” szocialisták (USPD) pacifista álláspontot képviseltek. Készek voltak olyan békét elfogadni, amely helyreállítja Belgium és Szerbia függetlenségét, azzal, hogy a vitatott Elzász-Lotharongia esetében döntsön népszavazás.

A német szocialisták vitái a végkifejletet illetően nem bizonyultak jelentősnek, de jól mutatják a szociáldemokrácia – akár egy országon belül is jelentkező – megosztottságát háború és béke kérdésében.

Hasonló nézetkülönbségre az orosz baloldalon belül is akad példa: az eszer és mensevik pártok a béke hívei, a bolsevikok, noha szintén békét akarnak, immár „balról” utasítják el a konferenciát: a háborút polgárháborúvá, proletárforradalommá kell átalakítani – mondják.