Mint drágakövek sziporkáznak, az égő, tündöklő színek. Később már teljesen kivetkőzött a naturalizmusból. A színek megvesztegető ragyogását, pompázó harmóniáját aszkétikus monochromiával cserélte fel, figuráiban szélesen felszántott kontúrok domináltak. A test formáit, a mozgás szigorú ritmusát hangsúlyozta mindenekfölött és mellette háttérbe szorult minden. Ekkor még csak az egyes figurák testének szerkezete érdekelte, azt elemezte boncolta szakadatlanul.

A művész e periódusából egész sereg tollrajz ismeretes. E tollrajzok borotva éles kontúrjai szinte érzéki lendülettel határolták körül a derék, a tompor hajlását, a keskeny combok, hosszú karok feszülő izmait.

Később a figurák - emberi és állati alakok - sokaságát vitte vászonra. Széles nyakú széles szegyű lovakon meztelen fiúk teste magasodik, a mozgás sokfélesége, a testek formai változata szoros rendben, szigorú összhangban csendül össze.

A háttér hegy, víz, néhány fa; és a figurák aláhúzott hangsúlyozott szerkezetének megfelelően a természet is csupán a konstruktív értéke szerint jelentkezik a képeken.

A színek, a fény és árnyék jelenségei másodrangú komponensek voltak és inkább alátámasztották, valószerűvé tették e lenyűgöző formaépítést. Szuggesztív erő, monumentalitás, férfias tömörség lobogott e vásznakon. E művészet közvetlen elődeit, példaképeit hiába keressük más nemzetek művészetében (mert Marées, vagy Hodler, vagy a fiatal franciák, csupán távoli vonatkozásokban egyeztek Kernstok törekvéseivel). Hittük, hogy Kernstok erős, tudatos festőnemzedéket nevel fel, mely a belőle kiáramló impulzív energiákat megsokszorozza és eleven, nagyszabású művészetre váltja.

De kiszámíthatatlan az ember lelkisége. A mélyen rejtőző mozgató erők külső vagy belső hatások alatt szédítő iramot, vagy megállást parancsolnak, az előre kiépített útról félreterelik a teremtő művészt, vagy új utat szabnak meg számára.

Kernstok Károly művészetében is oly változás állt be, melyre nem számítottak sem a mester barátai, sem az ellenségei. Ezt aligha a háború és a vele együttjáró izoláltság idézte elő, mert a Művészház utolsó kiállításán levő kis arcképből már sejthető volt a bekövetkező változás. De ez kisigényű, kisméretű akvarell volt, mely stúdiumnak, ötletnek is tetszhetett és belőle még nem lehetett a festőnek újabb irány felé való terelődését teljes határozottsággal kiolvasni.

Az Ernst múzeum most megnyílt kiállításának anyaga aztán, mely Kernstok utolsó négy esztendei munkálkodásának eredménye, merőben új értékelésre szorítja a szemlélőt.

Ez új képekből hiányzik a program, távolba nyúló célok világos és félreérthetetlen hangsúlyozása. Nem oly monumentálisak, mint korábbi munkái, de annál több bennük a bensőség, annál intenzívebbek, emberiebbek. Az élet realitásai a művészt ez újabb periódusában nyilván erősebben, közvetlenebbül érdekelhették, mint azelőtt.

E képeit nem feszíti a mozgás, a száguldó vonalak lendülete. A vonalritmus feloldódik a színek szövevényében, az alakok nyugalmasan helyeződnek el a térség határai között és az ember, az eleven test, nem kizárólagos domináns többé, hanem mellérendelt valami, a természet többi jelenségeinek egyenértékese. Kernstok kivételes tehetsége, kulturáltsága az új feladatok megoldásában is nagy értékekkel gazdagította művészetünket. Festőisége még nyilvánvalóbb, mint ahogyan korábbi alkotásaiban mutatkozott.

A vegetáció, az atmoszférikus jelenségek szépségei meleg zengéssel muzsikálnak újabb képein. Nagy művészek ihletettségével követi az elsuhanó pillanatok felvillanását, kifürkészi, megrögzíti a tűnő, változó dolgok lelkét, legbensőbb lényegét. Téli képei szubtilis, leheletszerű alkotások. Felhős tájai, lankát, erdős dombot, fodrozó folyamot, szélesen elterülő legelőt ábrázoló vásznai a meghatódás, a természet szeretetének nagyértékű dokumentumai. Nagy férfi-aktja nem kapcsolódik egybe eléggé a háttérrel.

A fürdőnők című képéhez készült kisebb tanulmányok frissebbek, harmonikusabbak mint a nagy kompozíció. E kisebb stúdiumokon (valamennyi önmagában is lezárt kész mű) az egyes női alakok megmozdulásának nemes ritmusa lágyan továbblendül a tájék gyengéden egybehangolt vonalaiban, a napsütés enyhe ragyogásában. Hamvas tónusú nagy tájképe (háttérben az esztergomi bazilika) a kiállítás egyik legerősebb darabja.

Mintha eleven emberi szó, hallható meggyőző beszéd szólna hozzánk, a természeti erők megmásíthatatlan törvényszerűségének messzire hangzó igéje. A hegynek, égnek, felhőnek, fáknak, a megcsinálás materiális, technikai mozzanatain felül álló szubsztanciája.

Kilátás című képe méltó társa e tájképnek. Legyező alakban szétnyíló falombok alatt magános férfi áll. A figura függőleges tömege átszeli és egyensúlyban tartja a kép vízszintesen és hullámosan futó vonalait. A lombok alatt álló alak mögött félkör alakú kivágás módjára halovány hegyek, elmosódó dombok tünedeznek fel. Megkapó kép.

Mint kompozíció is elsőrangú. Az ösztön és a tudatos agymunka együttműködésének szerencsés eredménye. Egyben bizonysága annak, hogy Kernstok nem szakított végleg régi irányával és mindaz, amit az utolsó esztendőkben produkált, felkészülés újabb emelkedésre, még nagyobb teljesítményekre.

E felfrissülés, gazdagodás, bizonyára csak erősebbé teszi őt. Jósolni nem lehet, de nem hisszük, hogy tévednénk, mikor azt reméljük, hogy e nagy dolgok véghezvitelére predesztinált, megállást, tespedést nem ismerő és erejének teljességében levő művész még nem mondta ki az utolsó szót.

Bálint Aladár