S ha már lehet a cseheknek beszélni, s a csehekről is beszélni, már miért is aludjanak a Mikszáth csehei Swehla vezérükkel egyetemben. Az igazán nagy Mikszáth "Magyarország lovagvárai" ciklusában többek között ír egy cseh afférról is, olyan pompásan, olyan drágán csodálom, hogy ki nem halászták a nap krónikásai.

Hát úgy volt - és most Mikszáthot beszéltetem - "Swehla, a cseh vezér a Mátyás király seregében szolgált cseh csapatjával jó zsoldért. De a barátság csak addig tartott, míg Mátyás a horvátok ellen nem indult."

"Swehla vezér ekkor így szólott:"

"- A csehek és horvátok majdnem egy nyelvet beszélnek, egy vérből valók. Vér a vére ellen nem harcolhat. Eressz engem haza, fölséges királyom."

"A király a fejét csóválta:"

"Ritkaság a csehben ilyen becsületes ember. Majd hangosan mondá:"

- Hát eredj, nem bánom. A kedvetlenül kihúzott kardnak, jól tudom, úgyis tompa az éle."

"Ellátta költséggel s a cseh hazaindult. Amint ment mendegélt danoló csapatjával Morvaország felé, egyszerre eléjük tárult a reggeli szende napfénytől bearanyozva, a gyönyörű völgy Kosztolán festői várával."

Ez a paradicsom! - lelkesedének a csehek."

"- Itt volna jó lakni... Vajat enni, olvasztott zsírt inni (mert ez a jólét nonpluszultrája a cseheknél)."

Így Mikszáth, s a többi, a folytatás megolvasható egészen addig, hol Magyar Balázs uram kiéheztette a várat, s fölakasztatta a várból szökő Swehla vezért, kinek a vár elfogatása előtt megjósolta egy cigányasszony, hogy "magas állásban fog meghalni".

Szegény nagy palóc, vajon ilyen humorosak volnának ma is az ő csehei, mint a Swehla vezéréi voltak?