Mint a mesékben, csak oda kell ülni az asztal mellé és válogatni a kincsben. Mert a képen látható köralakú asztal kincses asztal, mikor üzemben van telve van aranynyal, s még csak járni sem kell körülötte, hogy a kincseket érő aranyakat leszedhessük, az asztal forog előttünk. Mint a mesében. Ez azonban nem mese. Ilyen asztal a kaliforniai és a klondykei aranymezők aranykőzet feldolgozó telepein tényleg van s még mielőtt elmondanók, hogy mit jelent az aranyköbányászatban ez a berendezés, nézzük meg, hogy mi volt az eljárás azelőtt, mielőtt a kőzuzó telepeket géperővel látták el.

Az aranyat tartalmazó, vagy aranygyanus köveket az egy csoportot alkotó munkások halomba rakták, azután körülülték és kalapácsaikkal szétzuzták, mint a kötörők az utak épitésére szolgáló köveket. Akkor azután apró gereblyével, drótrostával kiszedték a kövek közül az ekkor már szinaranyként is jelentkező apró aranyszemeket. A rosta alját, a kőhomokot elvitték az iszapolóba, s ott a viz segélyével kiiszapolták a homokból az aranyat. Azokat a kőtörmelék darabokat, amelyeket a zuzás után a rosta nem engedett át, egyenkint kézbe véve megvizsgálták, s ha még aranygyanusak voltak, uj halomba dobálták, ujra törték, s az eljárást mindaddig folytatták, mig a lehetőség is ki volt zárva, hogy a kőben aranyfém van.

Az aranykőzet nyerése ugy történt, hogy a nagy sziklás tömeg kőzetet robbantás utján megdarabolták, s ekkor kezdődött a fent vázolt kőtörési rostálási és válogatási iszapolási művelet. Igy volt régen, amikor ezekre az aranymezőkre letört emberek, szerencsevadász szélhámosok rendszer és szerszám nélkül tolongtak. Ma az aranymezők amerikai tröszt kezében vannak, s oda csak mint munkások mehetnek el a kincskeresők. Még mindig elég jövedelmező foglalkozás, ha sulyos is, de korántsem olyan eshetőséges, mint azelőtt.

Ma az aranygyanus kőzetet gépi furókkal furják meg, s a robbantás után nyert törmeléket kis vasuti kocsikba rakják, vágányokon letolják a kőzuzótelepre, ott beleöntik a kőzuzógépekbe. Ezek a gépek egymást suroló acélpofák, amelyek a közéjük kerülő köveket szétmorzsolják. A szétzuzott aranykőzet a gépből egy csuszólapon, amely lényegében finom szemcséjü rosta, s amely mint a kézzel lóditott rosta előre és hátra mozog, lecsuszik a válogató asztalra.

A ferde sikon csuszó rostalap alján összegyülemlik az aranykő törmeléke, zuzaléka, homokja, s ez most az iszapoló tárnába kerül. Eddig, amint látjuk minden ugy történt, ahogyan azelőtt, mikor nem gépi erő, hanem kézi kalapács zuzta szét a követ. Az ezutáni eljárás sem más, csak kényelmesebb, gyorsabb és biztosabb. A köralaku válogató asztal külső pereménél sorban ülnek az aranyválogatók. A köralaku asztal forog, s vele természetesen a rajta lévő apró kődarabkák is forognak.

A válogatók ha szinaranyat találnak belehajitják a körasztal közepén lévő nyilásba, amely elvezet az alsó helyiség osztályozó asztalára, a többi kődarab ha aranyat tartalmaz, visszakerül a zuzóba, ha pedig aranymentes kikerül a tároló területre. Az igy megtisztitott asztalra azután uj tömeg követ öntenek. A képen látható válogatóasztal ezidőszerint üzemen kivül, szerelés alatt áll, a rendes helye a zuzógép alatt van, s erre a felületre áll ferdén a csuszó rostalap.

Az aranyásó munkások az ilyen telepeken az üzem haszonrészesei. A meghatározott fizetésen kivül az egyes csoportok az elért eredményből is részesednek. Elképzelhető, hogy egyik a másikra ügyel, hogy el ne tulajdonitsanak esetleg egy-egy szinarany darabot.