Nem fölöttébb változatos lelki élményekkel találkozunk, inkább egyetlen nagy élmény újabb és újabb intenzitású megénekléseit kapjuk. Ez az élmény az istenséggel való lelki egyesülés különös gyönyörűsége. Ahogyan Sík ennek az érzésnek gyermekkori emlékekből színesedő, filozóf elborongásokból nemesedő rajzát adja, az minden dicséretünkre érdemes.

Külön, sajátos és megkapó hevességet ad ily tárgyú költeményeinek az is, hogy vallásos odaadásának legextatikusabb, legelragadottabb kifejezéseiben csaknem szerelmi hang csendül meg, mintegy valamely elkallódni nem tudó erotika különös transzponálása az istenség imádatába. Ez a tulajdonság az egyházi líra nem egy régi remekében is megvan s most Sík költészetében érdekesen újul meg.

Sík Sándor költői fejlődésének ezen a fokán jutott el a ciklusos versíráshoz, azaz a lírai érzésközlés ama módjához, hogy a költő centrális lelki élményét a hasonló formájú költemények egész összefüggő sorozatában írja le. Noha már ifjabbkori versei is rá vallanak ily ciklusos hajlandóságra és így ezt a megnyilvánulási módot a költő mélyebben gyökerező tulajdonságaihoz kell számítanunk, mégis úgy találjuk, hogy ciklusai egészükben erőltetettek és nem sikerültek.

Ennek fő oka az a már említett tulajdonság, hogy a költő lírája nem változatos, de hozzájárul ehhez a kompozícióban való gyors elerőtlenedése is (így a Belülvalók Mécse című ciklusnál a sikerült plasztikájú bevezető darabok után összefolyó versek következnek), továbbá az is, hogy eleven erejű, mindvégig világosan rajzolódó szimbólumok alkotását meg sem kísérli. Érzés-áradat egyhangúsága zuhog felénk s maga a nyelv is túlságosan szokványos, kép és eredeti használat nélkül való s így messze marad pl. Ady remek istenverseinek nyelvétől, melyek pedig észrevehetően hatottak Sík költészetére.

Külön foglalkozunk néhány verssel, melyek ízlésünk szerint Sík lírájának legérettebb termékei s úgy hisszük, igaz maradandóságra számíthatnak s költőjüknek jeles helyet biztosítanak új lírikusaink előkelőbbjeinek sorában. E verseket Magyar sirámok címen kötete élére illesztette a költő. Berzsenyire emlékeztető, sötét hév hatja át e költeményeket, főleg a Jeremiád című, antik metrumú elégiát.

Szeplőtlen hazaszeretet ritkán megcsendülő hangját halljuk s meglepetve érezzük Sík Sándor lírájának nemes és emelkedett férfiasságát, melyre egyéb költeményeiben csak büszkén hivatkozik, de kifejezésre juttatnia csak e kiváló költeményekben sikerült teljesen. Ezek s kötete további részeiben nagybeteg tanítványához s egy rossz utakra tévedt barátjához szóló, megindító közvetlenségű versei azok, melyekben Sík lírájának legnagyobb emelkedését s igazi értékeit látjuk.