Csak egy pillantást vessünk a képünkre, s gondolkodjunk el, hogy ez a kép egy mozgófénykép fölvétel filmsorozatából egy parányi mező. A film, amelyből ez a kis rész ki van vágva azt a szenzációt mutatta, hogy ma már szántanak géppel, de a gép mellett nincsen ember. Ez az ekegép szántja a végeláthatatlan táblát, emberei vezetés nélkül, mert elől, a gép jobboldalán, az előbbi szántás barázdájában fut egy kerék s ez vezeti a gépet a szántás vonalában.

Hova fog fejlődni még a világ a jövendőben? Ugorjunk egyet előre, kukucskáljunk be a jövőt eltakaró kárpit mögé. Azt látjuk, hogy ez a szó, ez a fogalom, hogy „paraszt”, eltünt. Nem a földmüves, a földmüvelő tünt el, hanem az a fogalom, amely ennél a szónál a szemünk előtt test ként jelent meg. A jövőben a földet müvelő iparos, vagy munkás nem egyéb, mint gépiparos, mint gépkezelő és gépvezető, a mezőgazdaságot nem botosispán, vagy gazdasági intéző vezeti, hanem a mezőgazdasági mérnök, aki a gépcsarnokból vezényli ki a munkagépeket a helyszinére.

Az nem okvetlenül szükséges, hogy az állatállomány, az igavonó jószág egészen eltünjék, s nem is fog eltünni, de ezeknek az állatoknak a jövő mezőgazdaságában elhatároltabb szerepük lesz, aminthogy a mezőgazdasági munkás mind szakembere lesz a mühelynek. Ez a mi képünk ma még talán utópia, mert hiszen arról a jövőben még nem lehet szó, hogy teljesen emberi erő nélkül sétáljanak ki a gépek a mezőre s ott dolgozzanak, de biztos támaszpont a jövőre, látni a fejlődést ezen a téren. A

ma még földhöz kötött ember fölszabadul az ipar és technika számára, arányosan elosztódik ideje az esztendőben s a téli „aligmunkálkodás” értékes termeléssé változik. A puszták és tanyák ősi nyugalmas és semmittevése lázas lüktető életté varázsolódik, s az ember önérzése a munkája értékében megnövekedik. Ez az automatikusan dolgozó eke talán inkább szimbolum, s csak a jövő évszázad gondolkodói előtt válik azzá, ami a mi szemünkben a betünyomtatás föltalálása. Képünk világosan vezeti az érdeklődő szemet. Három egymással párhuzamos vizszintes kereten három ekevas van elhelyezve. Ez a három eke ugyanaz a forma, anyagban finomabb, de lényegben ma is ugyanaz, amit a Krisztus születése körüli idők ekéinek alakja és anyaga.

Ez az ekesorozat hozzá van kapcsolva egy automobilhoz. Az automobil a puha szántóföld talajhoz mérten nem finom gummikerekeken jár, hanem a sülyedő terepben való haladás és kapaszkodás lehetőség miatt széles nagy területi acéltalpakon, s ezeken az acéltalpakon még keresztfogak vannak, hogy az előrehaladás minél biztosabb legyen. A kerék külső pereme mellett, mint valami szárnylapsor, különként egy-egy acéllap van elhelyezve, amelyeknek az a céljuk, hogy az automobil előrehaladása alkalmával a terepegyenetlenségeket a zökkenések elkerülése végett eltüntessék. Elől jobboldalt van a vezetőkerék, s hátul baloldalt az ut-előkészitőkerék fut. A földbe vájt barázdák e két szélső kerék számára mintegy a sint, a nyomtávot biztositják s igy érthető, hogy a meginditott benzinmotor az ekeautomobilt még emberi vezető nélkül is helyes irányban is tudja hajtani.

A nagy oroszlengyel sikságon, a dustermésü oláh alföldeken százával futnak az ilyen gépek. A nagy háboru vitte őket oda. A világégés nélkül talán csak évszázadok mulva kerültek volna e területek ilyen kultúra alá. Lehet, hogy a háboru azzal a haszonnal fog zárulni, hogy sok megölt érték helyett, uj helyeken virit ki a kultúra virága.