Rettentő világharczunkban napról napra számos hajó sülyed le a tenger fenekére magával vive számos emberéletet, tömérdek kincset és az emberi tudás alkotásainak legjavát. Sokan kérdezik, mi fog történni az alámerült hajókkal és a bennük lévő értékes dolgokkal, ott maradnak-e örökké a tenger iszapjába temetve vagy pedig van mód arra, hogy a béke idején a felszínre kerüljenek. El fogjuk mondani, hogy a műszaki tudományok mai állása mellett e téren micsoda lehetőségek vannak.
A tenger fenekére sülyedt hajóra vonatkozó minden müvelet feltételezi, hogy oda búvárok szálljanak le. A kérdés tehát az, mekkora mélységbe szállhatnak le a búvárok. A határt a viz nyomása szabja meg.

A föld felszínén a légköri nyomás hat ránk minden oldalról, nemcsak felülről lefelé, hanem jobbról-balról, elölről hátulról, alulról felfelé, sőt belülről kifelé is. Ez súlyban kifejezve négyzetcentiméterenként 1 kilogrammot négyzetdecziméterenként pedig 1 métermázsát tesz ki. Nem érezzük ezt az igen nagy erőt, mert rendes körülmények között teljesen ki van egyensúlyozva a belső nyomással, a mely természetszerűleg ugyanakkora. A hús, a bőr, a vér részei ugyanis szintén tartalmaznak levegőt és ez ugyanakkora nyomás alatt van és ugyanekkora nyomást is fejt ki a szilárdrostok falaira minden oldalról. Nincs tehát egyoldalú nyomás vagy feszülés, egyetlen rost sincs arra kényszerítve, hogy egy másik rosthoz közeledjék, vagy attól távolodjék.

Egészen másképpen áll a dolog, ha az ember vízbe merül le. A víz alatt ugyanis a légköri nyomáshoz hozzájárul a viz nyomása, a mely a mélységgel arányos és pedig úgy, hogy minden 10 m mélységnek 1 légköri nyomás felel meg. Ha az ember minden külön készülék nélkül, meztelen testel merül le, akkor a test részeiben-magával viszi az 1 légköri nyomással bíró levegőt, ugy, hogy a nyomások immár nincsenek kiegyenlitve, egyoldalú feszülések állanak elő, a mi a test rostjait nagyobb mélységekben szétroncsolja.

A fentebbiből következik, hogy a búvárok nagyobb mélységekbe csak úgy szállhatnak le, ha a belső és külső nyomások minden mélységben megfelelő készülékkel kiegyenlítetnek. Ez a legegyszerűbb módon a búváröltöny útján történik, a mely a testet minden oldalról légmentesen veszi körül és egy cső révén függ össze a buvárhajón lévő nyomólégszivattyúval. A mint a búvár mélyebbre és mélyebbre sülyed, a nyomószivattyúval a búváröltönyben lévő levegő nyomását folyton növelik mindig addig a mértékig, a mig egyenlő lesz a víz hydrostatikus nyomásával. A búvár egyszerűen az öltönynek a testhez való simulásán érzi, vajjon a belül lévő levegő nyomása egyenlő-e a víz hydrostatikus nyomásával vagy sem. Ha az öltöny a testre feszül, akkor a belső levegő nyomása kisebb viszont ha az öltöny szélesedik, akkor nagyobb a hydrostatikus nyomásnál. Minthogy pedig az öltönyön belül telephon is van, a búvárnak módjában áll a nyomószivattyúnál lévő emberek számára a kellő utasításokat megadni.

A búvár tehát sűrített levegőjű légkörben él, a melynek sűrűsége annyiszor nagyobb a közönséges légköri levegőnél, a hányszor 10 m az a mélység, a melyben tartózkodik. Ez a sűrített levegő átdiffundálódik testének porusaiba, úgy hogy a belső és külső nyomás mindig ki van egyenlitve, tehát nem lépnek fel egyoldalú feszülések. Az átdiffundáláshoz mindig bizonyos idő kell, azért a mélységbe való leereszkedés nem történhetik túlságosan gyorsan. Megjegyezzük még, hogy arról is kell gondoskodni, hogy a búvárnak mindig friss levegő is álljon rendelkezésére, amely a kileheltet pótolja. Ezt úgy érik el, hogy a búváröltönyben lévő levegőt folyton czirkuláltatják.

Újabban olyan búváröltönyöket is készítenek, a melyek függetlenek a szivattyúktól. Ez esetben a búvár a szükséges levegő- és oxygénszükségletet kis aczélpalaczkokban hátára csatolva viszi magával. A kilehelt levegő szénsavát pedig marókalium patronok nyelik el. A búvár és a hajó között csak a telephon kábel tartja az összeköttetést és ez olyan erős, hogy felhúzásra is alkalmas (1. kép).

A felemelkedésnél az eljárás megfordított, ilyenkor az öltönyben levő levegő nyomását az emelkedésnek megfelelően csökkenteni kell. A felemelkedésnél egészen új jelenség, az úgynevezett búvárbetegség lép fel, a mely igen heves izületi fájdalmakban jelentkezik és sokszor halállal is jár. Sokáig ismeretlen volt az ok, a mely ezt a betegséget okozza. Most már tudjuk, hogy a nitrogén idézi elő. A nyomás csökkenésekor ugyanis a test szöveteiben és a vérben lévő nitrogén nem távozik el egyszerű elpárolgással, hanem buborékokat alkot, sőt ha a nyomáscsökkenés igen gyors, akkor a vér a buborékok folytán habzik, a mi igen komoly következményekkel jár. Régi búvárszabály tehát, hogyha felszínre csak igen lassan, apró fokozatokban szabad emelkedni.