Gr. Tisza István beadta a maga és az összkormány lemondását, melyet ő felsége el is fogadott. A magyar politikai életben és a világháboruban oly nemzetes szerepet vivő államférfi megválik attól a hatalmi polctól, melyet majdnem négy éven át elfoglalva tartott és ahonnan rendkivüli eséllyel és a leghazafiasabb szándékkal, de a sulyos helyzetnek és a világtörténeti időknek meg nem felelő, szinte teljesen elavult kormányzati módszerrel intézte Magyarország ügyeit s gyakorolt nem egy ízben döntő befolyást s kettős monarkia külpolitikai irányítására is.

Az ő magyarosan dacos természete és mélységes hite mindabban, ami nyiltan hirdetett, megakadályozta az uj idők megértésében s teljesen lehetetlenné tette számára a változott viszonyhoz való alkalmazkodást.

Fizikai és szellemi erejének teljében az aránylag még fiatal Tisza mint politikai aggastyán bukik, mert konzervativ hajlamai idő előtt megrögzítették politikai gondolkozását. Amig Tisza I. Ferenc Józsefnek volt a miniszterelnöke, gyökeres reformoktól való idegenedése nem volt annyira szembeszökő, mint amikor IV. Károly trónraléptével az uj kor szelleme bevonult a Burgba. Gr. Tisza Istvánnak csakhamar éreznie kellett, hogy megváltozott az idők járása és vagy neki is alkalmazkodnia kell az uj kor követelményeihez, vagy pedig el kell készülnie a bukásra.

Nagy felelőssége tudatában s talán attól a vágytól is vezéreltetve, hogy azokat, akik környezetében és megbizható politikai háborúhoz tartoztak, továbbra is felszinen tarthassa, meg is kisérelte bizonyos fokig, a viszonyokkal való megalkuvást. De annyit, amit a korszelleme és a helyzet akut volta megkivánt tőle, mélységes meggyőződésének határozott megtagadása nélkül ő meg nem adhatott. Ellenkezőleg azokat a koncessziókat is, amiknek megadására rászánta magát, többnyire csak kifogásolható formában és mindig elkésve ajánlotta fel.

Épp azért, abban a pillanatban, amikor a választójogi reform a király akaratából ujból napirendre került, bár föltehető, hogy ebben a mostani világhistóriai helyzetben ő felsége nem szivesen válik meg attól az államférfitól, aki a Szerbiához intézett dimarchrtól kezdve egész Czernin gróf jöveteléig döntő tényezője volt a monarkia külpolitikájának s gróf Tisza István poziciója tarthatatlanná vált.

A kormányválság megoldásáról és várható lefolyásáról nem mondhatunk végleges véleményt, amig meg nem ismerjük a többség és az ellenzéki pártok utolsó állásfoglalását. Sok függ a dezignálandó miniszterelnök személyétől is. És kérdés vajjon az a váratlan fordulat, mely után az ellenzékiek annyira epedeztek, végre a helyzet és a viszonyok komoly megítélésére fogja-e kényszeríteni őket?

Amit ők oly sokáig erőszakkal és kicsinyes cselszövésekkel nem tudtak elérni, azt most ő felsége döntése meghozta számukra. Ő felsége ebbeli elhatározásával azonban aligha egyoldalu ellenzéki törekvéseket kivánt honorálni, hanem az ő döntése magasztos fejedelmi akaratnyilvánítás abból célból, hogy a belső rend és harmónia helyreállításával Magyarország a fejlődés és boldogulás utjára tereltessék.

Nagyon természetes, hogy ebben a regeneráló munkában, mely a radikális és konzervativ szélsőgéeket egyaránt kizárja s csak valóban liberális szellemben vihető keresztül, a nemzeti munkapártra jelentős szerep vár.

A többség és a nemzet érdeke, hogy a király nemes szándéka mindenekelőtt a nemzeti munkapártban találjon teljes megértésre és hogy a párt továbbra is tevékeny részt vegyen az ország ügyeinek vezetésében.

Tisza visszalépése után a párt zömének annál is inkább meg kell barátkoznia az igazán szabadelvű politikával, mivel – sajnos – az ellenzék liberalizmusához sem viseltethetünk különös bizalommal.
Tisza István gróf csütörtöki beszámolója ellenzéki riadóként hangzott, de nem hisszük, hogy a párt liberálisabb része politikai hitét hajlandó volna alárendelni gr. Tisza iránt érzett személyi tekinteteknek. És pedig annál kevésbé, mivel behatóbb politikai elemzés nélkül is megállapítható, hogy mindazok az érvek, amiket a választójogi reformmal kapcsolatban a trón és a haza érdekében felhozott, alapjában véve nem is trón és haza, hanem az obstrukciókért és politikai életünk összes bajaiért felelős társadalmi osztályok kiváltságos helyzetét veszélyeztetik.