A különböző országok nemzetközi szocialista pártjának képviselői összejövetelre készülnek Stockholmban, Svédország fővárosában, hogy ott a békéről tanácskozzanak. E szoczialista vezérek nem diplomaták, nem az államok hivatalos képviselői, nem országok vagy uralkodók, hanem legfölebb csak párthiveik nevében beszélhetnek: a stockholmi tanácskozást tehát se béketárgyalásnak, se a béke tárgyalásokat előkészítő megbeszélésnek nem lehet mondani. Annál kevésbbé, mert még a külömböző országbeli szoczialisták viselkedése se nyilatkozott meg egységesen.

A franczia pártvezetőség többsége – igaz, hogy csak tizenhárom szóval – tizenegy ellen – már a tanácskozásra szóló meghivást is elutasította és hogy a franczia szoczialisták mégis elmennek Stockholba, csak úgy történhetett, hogy a kisebbség nem vetette alá magát a szavazás eredményének, mert az a meggyőződése, hogy a párt többsége az ő álláspontját helyesli, nem pedig a vezérek többségéét.

Bizonytalan még, hogy valamennyi hadviselő állam szoczialistái megjelennek-é a stockholmi tanácskozáson, viszont bizonyos, hogy a békét, ha mind ott lesznek is ők, meg nem köthetik, mert erre se fölhatalmazásuk, se hatalmuk nincsen. És az a tanácskozás mégis nagyon fontos, nagyon hasznos és nagyon eredményes lehet. Már csak azért is, mert hatalmas mértékben hozzájárult a helyzet tisztázásához és világos megértéséhez. Ebben a tekintetben sokat tett már most is, a mikor a munkásságát még meg se indíthatta.

A béke, a melynek szükségét minden oldalról hangoztatják: a népek békéje lenne. Vagyis olyan béke, a mely se hódító szándékot, se uralomvágyat, se megsemmisítő törekvést nem szolgál, hanem a nemzetek jó testvéri szomszédságban való együttélést akarja biztosítani. Bizonyos, hogy a szoczialista vezérek, ha csak hütlenséget nem követnek el eszméik és elveik ellen, csak ebben az irányban kereshetik a helyzet megoldását. Ezért nagyon jellemző: milyen álláspontot foglalnak el a hadviselő államok kormányai a stockholmi tanácskozás előkészületi irányában?

Ezt pedig már most is láthatjuk. A középeurópai hatalmak és legfőképpen a monarchia legteljesebb jóindulatot tanusítják és semmi akadályt a tanácskozás elő nem gördítenek. Ellenben az ántánt vezető országainak kormányai nyiltan és titokban minden elkövetnek, hogy a tanácskozás vagy egyáltalában létre se jöhessen, vagy, ha ezt már megakadályozni nem tudják, a munkájában lehetőleg megbénuljon.

Ez a viselkedés két dolgot bizonyít. Az egyik az, hogy e kormányok háborús céljai nem azok, a melyek a népek becsületes békéjét biztosítanák. A másik pedig az, hogy remegnek a tanácskozás olyan eredményétől, a mely szinvallásra kényszerítené őket. Remegnek pedig azért, mert e leleplezés a saját népeik haragjának viharát zudítaná a fejükre. A népekét, a melyek igenis akarják a tisztességes és becsületes békét.

Az ellenséges kormányok e föllépése a mi önbizalmunkat, nyugalmunkat és biztosságunkat csak fokozhatja. Mi hódító, rabló vagy elnyomó szándékkal fegyvert nem ragadtunk. Titkos, a nép elől rejtegetett törekvéseink nem voltak és nincsenek. Fenyegetett életünket védelmeztük és minden czélunk az, hogy jövőnket minden hasonló gonosz kisérlet ellenében biztosítsuk. E jogos és tiszta erkölcsü törekvéseinket, hála nagyszerü hőseink bátor lelkének, a legdicsőségesebb siker koszorúzza és homlokunkon e koszorúval bátran és bizalommal várjuk a jövendőt.