A magyar képviselőház csütörtöki históriai jelentőségü ülése, melyen gróf Eszterházy Móric a maga és a munkatársai nevében bemutatta az ujjáteremtendő Magyarország első progressziuv szellemű kormányprogrammját, már külső képében is elárulta a változott idők jelentőségét.

Amikor pedig az uj miniszterelnök beszélni kezdett a programmja minden szavából kicsendült az uj kor biztató szelleme, valami csodás hatásu, lelket fölemelő érzés vett erőt a hallgatóságon. És az ifjuságot, a reménységet és bátorságot képviselő uj miniszterelnökkel szemben a lelépett kormányelnök, ki pártjával együtt a multat a stagnálást és lemondást képviseli, eleve elvesztette volt a játszmát.

Eszterházy programmja ment volt minden frázistól, hangzatos szavak helyett reális értékű, konkrét kijelentésekkel kivánta biztosítani beszédének belső valcerjét.

A frázisok és külső hatást biztosító eszközök teljes negligálásával elérte, hogy nyilatkozatának vezető motivumai egyetlen szerves gondolattá sürüsödtek, a jogtisztelő, jogkiterjesztő, nemzeti kulturájában és gazdasági erejében megizmosodott, demokrata szellemű Magyarország gondolatává.
Ha ez a teljesen modern szabásu államférfiu akár ebben a Házban, akár a jövő parlamentben megszerezheti magának, azt a megbizható többséget, amely szükséges nagystilű szociális, gazdasági és kulturális politikájának parlamentáris uton való biztosításához, az ország bizvást remélheti, hogy a megutálandó korszakban kárpótlást fog találni a mult mulasztásaiért és a háboru rémes megpróbáltatásaiért.

Mivel pedig Eszterházy gróf és mindazok, akik politikájának támogatására vállalkoztak, tisztában vannak azzal, hogy a reformkorszak illő és elengedhetetlen feltétele a radikális választójog, a kormányelnök igazi államférfiai épp oly tudatosan mint merészen állította előtérben a választójogi reformot.

"Mindenekelőtt megállapítom – mondotta Eszterházy gróf – hogy a mi kormánynyilatkozásunk létjogosultságának alapja a választójog reformjának a megalkotása azok szerint az elvek szerint amelyek ő felségének az előző kormány által ellenjegyzett kéziratában foglaltatnak."

A miniszterelnök nem bocsátkozott azonnal reformtervezetének részletesebb ismertetésébe, de azok a fontos részek, amelyek mint elérendő minimumot már most leszegezett, nemcsak arról tanuskodnak, hogy a választójogi reform becsületes szándékkal és igazi jogkiterjesztést involváló szellemben fog megoldódni, hanem éppen a királyi kéziratra való hivatkozással – nemzetet arról is megnyugtathatja, hogy a komtemplált reform egyetlen korlátja az lesz, amelyet a magyar állam nemzeti értéke alkot. A kormány nemzetiségi és a horvát politikában ugyancsak visszatükröződik a nemzeti gondolat gondos tekintetbevétele.

Külpolitikai programmja pediglen a német szövetség leghívebb szószólóit is teljességgel kielégítette. A miniszterelnöki beszéd clouja és szenzációja azonban kétségtelen az a bátor, de jól átgondolt bejelentése volt, hogy amennyiben a most már csak formális többséget képviselő munkapárt megakadályozná a választójogi reform mielőbbi biztosítását, ő el van határozva arra, hogy késedelem nélkül föloszlatja a Házat és – bár tisztában van a háborus helyzet okozta visszáságokkal – uj választások kiirásával a nemzethez apellál.

Nemcsak a munkapártot, de magát Tiszát frappirozta az ifju miniszterelnöknek ez a kategorikus kijelentése.

Tisza, ugy látszik nemcsak a helyzet megítélésében csalódott, de az uj miniszterelnök egyéni kvalitásait sem ismerte eléggé mostanáig.

Az a kétségbeesett erőlködés, mellyel Tisza a képviselőháznak a háboru idején való föloszlatása ellen tiltakozott, nem jelent valami biztató prognozist a munkapárt választási chanceai tekintetéből. Tiszának az atyáskodó intelme, hogy a kormány óvakodjék a jogkiterjesztéses választójogi reformot kapcsolatba hozni a királyi személyével, annál kevésbé mondható ildomosnak, mivel dinasztiáknak még soha sem tett rosz szolgálatot az a kormány, mely a nyilvánosság előtt is megadta az elismerést az uralkodónak a népjogok kiterjesztésért, hanem azok az államférfiak vétettek sokat a dinasztikus érdek ellen, akik a király fölkent személyével saját retrográd politikájukat fedezték. Annál kisebbnek látták Tiszát, ezen alkalommal a saját pártja, mivel közvelenül utána Andrássy Gyula gróf valóban szabadelvű állásfoglalásával viszont nagyobbnak mutatkozott, mint bármikor azelőtt.

El kell azonban ismernünk, hogy mint rutinirozott harcos, Tisza elég ügyesen használta ki Apponyi grófnak a kiegyezés kérdésében revelált külön álláspontját. Azonkivül pedig átmeneti sikert biztosított magának Tisza az osztrák Reichsrathban elhangzott magyarellenes kiszólásoknak jól átgondolt kiaknázásával is. Gr. Eszterházy miniszterelnök rövid válaszadásával elég ügyesen élét vette Tisza irányzatos célzatu kritikájának. Mindazonáltal kivánatos, hogy a magyar nemzet éber figyelemmel kisérje az osztrák fejleményeket.