Görögország 1917 nyaráig hivatalosan semleges ország volt, noha Korfu szigetét és Szaloniki városát az antant hosszabb idő óta felhasználta katonai céljaira. A Dardanellák és Galipoli mellett elszenvedett antant kudarcok után Szalonikibe szállították a tengerszorosoknál harcoló brit és francia hadsereget.

A szerb haderő romjaiból kialakított, kipihent és regenerálódott erőkkel, valamint az ide szállított orosz egységekkel együtt közel félmilliós antant haderő állott a déli arcvonalon, amely az Adriától az Égei-tengerig húzódott mintegy 450 km hosszúságban.

Velük szemben zömmel bolgár, emellett török, német és osztrák-magyar hadosztályokból mintegy 350 000 katona tartotta a frontot. A balkáni antant haderők támadásokat erőltettek délen, hogy ne vonhassanak ki innen csapatokat a központi hatalmak, s ne erősíthessék meg a válságban lévő francia haderővel szemben álló német hadseregeket.

Az antant kormányok követelésére a németbarát Konstantin királyt Görögországban lemondatták. Az új uralkodó, Sándor király az antant iránt elkötelezett, korábban Kréta szigetén ellenkormánnyal kísérletező Venizeloszt tette meg miniszterelnökének.

Ezután Görögország hadat üzent a központi hatalmaknak. Az antant tábora újabb országgal és hadseregekkel gyarapodott.