Táncjáték. Írta Balázs Béla. Zenéjét szerezte Bartók Béla. Bemutatta a M. Kir. Operaház. 1917 május 12-én.

A színpad két sarkában egy-egy hosszú keskeny vártorony ágaskodik, középen kis domb, baloldalt patak, előtte fák.

Mikor széttárul a függöny, már telítve vagyunk a muzsika bódító fűszerével, nyomasztó súlyos hangtömegek gördülnek el felettünk. A zenekar mélyéből szövevényes tikkadt szólamok, széttört egymásba fulladó melódiák kúsznak fel, átfűtik, életre támasztják a némaságra szorított mesefigurákat, jogossá okszerűvé teszik a táncot, a kiszámított mozdulatokat...

Egymásra talál a mesekirályfi és a mesekirályleány, a két szomszédvár fiatal lakója, de idegen akarat - a tündér - eltorlaszolja egyesülésük útját, várába kergeti vissza a királyleányt. A királyfi utána iramodik, de a tündér táncoló erdő gyűrűjét forgatja meg körülötte, a patak habjai is - megannyi szép leány - kiszállnak a medrükből és mikor a királyfi legyűri az ellene harcba küldött elemeket, már késő, a királyleány csüggedten ül rokkája mellett fent a várban.

Nem veszi észre a vár alatt epedő szerelmesét, aki hiába ágaskodik, nem ér fel hozzá. Póznára rakja koronáját és felemeli, de az sem elég, végül is lenyírja haját, leakasztja palástját, és a póznát ékesíti fel fiatalsága, királyi volta jelvényeivel.

Ezekkel le is csalja a királyleányt, aki azonban a póznára pazarolja szerelmes pillantásait. Mozgó, táncoló figurává varázsolja a tündér e koronás parókás fadarabot, a királyfi pedig árván, magára hagyatva siránkozik sorsa fordulásán. A fabábú végül is összeroskad és a felrúgott, elhajított pózna felett egymás karjaiba roskad a két szerelmes.

Ez lenne Balázs Béla színpadi munkájának rövidre fogott tartalma. E mesét kellett Bartók Bélának átszőni, elevenre festeni, előbbre vinni, a szereplő embereket, azok cselekedeteit muzsikájának szuggesztív erejével velünk megértetni. Jól tudjuk, hogy a pantomim darabokhoz a legtöbb komponista könnyű, illusztratív muzsikát ír, amelyet ha egyszer végighallgattunk, bátran el is felejthetünk. Szellemes hangszerelés, két három könnyű téma játékos kifejlesztése jellemzi e munkák túlnyomó részét.

Bartók Béla nem pályázott olcsó diadalra és teljes fegyverzetben lépett elénk, amilyen komoly és nagyigényű minden eddigi munkája, ugyanolyan súlyos és nagyszabású e színpadi muzsika is. Imponáló tudással és nem kevésbé imponáló logikával hatalmas méretekre fejlesztette témáit. A szöveg legparányibb részletét, a cselekvés legkisebb rezdülését monumentálisan felfokozva vetíti ki e zene.

A polifon hangszerelésnek elsőrangú mestere Bartók, zenéjének egységes tömör zengése, színpompája csak sejteti a szólamok bonyolódottságát, de sehol semmi zökkenő, önkéntelen vagy affektált kisiklás nem zavarja a szélesen hömpölygő muzsika harmóniáját. Csak felületes és külsőségek szerint igazodó emberek utalhatnak Strauss Rikárd vagy Debussy reminiszcenciákra. Strauss Rikárd nervozitása Debussy lágysága merőben más diszpozíciókra vezethető vissza, mint az őserejű népi zene talajában gyökerező Bartók muzsika hangzásbeli újszerűsége.

E muzsika nem csak illusztrál, kiegészít, magyaráz. Helyenként szétrobbantja az adott kereteket, kiönt medréből, végtelenbe vesző dimenziók felé áramlik. Szinte szenvedünk a feszültség nyomása alatt. Jajgat, morajlik, beszél az ember helyett, eleven szó, emberi sóhajtás száll ki a hangszerek közül.

Őszinte érdeklődéssel, fokozott reménykedéssel várjuk Bartók Béla emberi hangra írt, emberi szenvedélyekre, cselekedetekre épített dalművét, a megírandó, vagy talán meg is írt operáját.

Az operaház zenekara úgy halljuk - idegenkedve fogadta a partitúrát, a muzsikusok, akik már alaposan belekóstoltak Strauss Rikárdba, kivihetetlennek tartották a rájuk rótt feladatot és nem bíztak benne, hogy az egyes hangszerek szólamaiból a zenekar együttesén élvezhető egész válik. A dirigens  Egiszto Tango  azonban a komponista mellé szegődött. Ambícióval és dicséretre méltó energiával tanította be a dalművet. Muzikalitása, kiváló intelligenciája győzedelmeskedett. Kidolgozott precíz volt a zenekar munkája.

A szövegíró dolga se ment simán.

Sok minden történt, aminek nem kellett volna megtörténni.

A szereplők? Brada a fabábú megszemélyesítője pompásan érzékeltette szerepe groteszkségét. A többi szereplőről alig lehet valamit feljegyezni.

Bálint Aladár