Valamikor, mikor még a béke napja ragyogott, mindazonáltal a sorssal épp ugy zsörtölödtünk és elégedetlenkedtünk, nagyokat szavalva a létért való küzdelemről, - hihetetlennek tetszett volna nekünk ez az egész állapot, amit ránk zuditott a világháboru. Most azután ugyancsak visszasóhajtjuk a szép multat és meghatva elmélkedünk boldog időkről, mikor volt tetszés szerint liszt, kenyér, a mészáros is szivesen hitelezett és nem szidtak le nyilvánosan a piacon, ha kalarábéra, zöldbabra, krumplira és egyéb inyencfalatokra azt a merész véleményt kockáztattuk meg, hogy drága. Nagyon megváltoztak az idők! … és változtak emberek, elvek, felfogások. Ma a csirkefogás is előkelő tolvajlási nem és az az arisztokrata betörő, aki csak pénzre vadászik a feltört Wertheim-kasszában, bolond. Többet ér annál egy középfinom kenyérjegy, sőt még a babjegy sem kutya, a cukorjegy pedig egyenesen a bankósulyával vetekedik. Nincs is abban semmi meglepő, hogy cukorjegyet hamisitottak.

Nagyon igaza van az öreg Hindenburgnak! A front mögött épp ugy van háboru, mint a lövészárokban. És idehaza az asszonyaink a hősök, akik közül akármelyik épp ugy megérdemelné a signum laudist, amikor az ebédrevalót kiverekedte, mint frontbeli férfikartársa. Mert sok csalafintasággal és bajjal kell megküzdeni. Az árdrágitók és szélhámosok teljes gőzzel dolgoznak, s némelykor olyan leleményességgel, hogy rengeteg a rendőrség dolga. Hosszu lista, könyvre menő volna, ha trükkjeiket, furfangjaikat csokorba szednők, egyet azonban – mint tipikust – megörökitünk itt.

Történt egy vidéki város piacán. A szolgálatot teljesítő rendőrtisztviselő észrevette, hogy a piacon van is zöldség és nincs is zöldség. Kosarakban ugyan nagyon is nagy és friss tömegekben zöldellett mindenféle jó, de hiába jöttek a vevők, a válasz az volt: már megvette a katonaság! A rendőrsi káté szerint tudvalevőleg mindenki hazudik, míg annak ellenkezője nincs bebizonyitva és igy a rendőrtiszt mindjárt utána is járt a dolognak. Miféle katonák, kik azok a katonák, akik rögtön egy vaggonra való zöldséget kapkodtak össze?! Az elárusitók természetesen méltatlankodtak, hogy nem hisznek szavuknak, méltatlankodásuk pedig egyenesen diadallá vált, amikor végre két őrmester jelentkezett a megvásárolt áru átvételére.
- Melyik katonaság számára vásárolták ezt össze? – kérdezte az őrmestertől a rendőrtiszt. – Tudtommal a mi helyőrségünknek van külön zöldség- és veteményes kertje.
- A hadseregnek vesszük! – válaszoltak
- Ugy? Akkor mutassák elő az irásaikat.
Az őrmesterek összenéztek, majd olyan mozdulatot tettek, mint akik hirtelen és feltünés nélkül akarnak távozni. Erre a rendőrtiszt igazolásra szólitotta fel őket, ami igen furcsán végződött. Kiderült, hogy nem őrmesterek, sőt még katonák sem. Az egyenruhát bitorolják. Egyszerü ügynökök voltak, akik régebben ezzel a furfanggal vásároltak össze mindent a fogyasztó közönség orra elől és az üzlet gyönyörűen jövedelmezett. Mondanunk sem kell, hogy a rendőrség nyomban pártfogásba vette őket, a közönség pedig az napon bőven jutott zöldséghez.