Az ujévi üdvözlések alkalmából elhangzott politikai nyilatkozatok napok óta foglalkoztatják a parlamenti köröket. A dolgos és sok ezernyi bajjal küzködő nép nem tanusít valami különös érdeklődést a fenyegető zajlás iránt, mert ösztönszerűen érzi, hogy a parlamenti botrányok s a politikai harcok elfajulása csak kárára lehetnek az országnak.

Meglepő, hogy ezuttal a kormányt támogató munkapártban hallatszott szokatlan erős hangu harci riadó. Az ellenzék sietett kihasználni a maga javára ezt a váratlan jelenséget, szemforgató ábrázattal hirdetve, hogy a többség megbontani készül a háboru idejére szóló várbékét. Mintha bizony az ellenzék már eddig is föl nem rugta volna ezt az egyességet!

Avagy összeegyeztethető-e a fegyverszünet lojális megtartásával az a sértő s szinte durva hang, mellyel a legmérsékeltebb ellenzéki párt vezére, Andrássy Gyula gróf támadta Tiszát és a munkapártot s nádorhelyettes választása alkalmából?

S ha az ellenzék kapva az ujévi alkalmon, azt hirdeti most, hogy a munkapárt akarja megbontani a pártközi békét, ezen inszinuació? visszautasítására elég utalunk azokra a fenyegetésére, melyekkel az ellenzéki sajtó és az ellenzéki vezérpolitikusok hetek óta nyugtalanítják a közvéleményt.

Az ellenzék legujabb tartuffeküdése bizonyságul szolgálhat arra,hogy a Greyk, Asquithok, Belandok és Sopninok leckét vehetnének a farizeaskodásból a magyar ellenzék némely vezérétől. De ennek konstatálása sem tarthat vissza annak a kérdésnek a fölvetésétől, vajjon csakugyan szükség volt-e arra a szokatlanul erős hangra, mely Tisza miniszterelnök nyugodt tónusu nyilatkozatától eltekintve – a munkáspárti szónokok újévi beszédein végig vonul?

Lehetséges, hogy az ostentative megnyilatkozotott harci készség magyarázatát a politikai szituációban kell keresnünk, de közelebb járunk talán az igazságban, ha pszihológiai okokkal magyarázzuk a munkáspártnak elemi erővel megnyilatkozott fölháborodását. A munkapárt önmagának és a választóinak tartozott azzal, hogy szembeszálljon végre a mind vakmerőbben jelentkező ellenzéki támadásokkal Az ellenzék, ismerve a kormány és a többség nehéz helyzetét, mely jóformán lehetetlenné tette a nádorhelyettes választásakor elhangzott szilaj támadásoknak spontán és teljes erővel való visszautasítását, anélkül, hogy közvetlenül a koronázás előtt a parlament ne vált volna szinhelyévé zajos jeleneteknek, megragadta most az első alkalmat, hogy az ország előtt igazolja eddig tanusított nagy türelmetlenségét s biztosítsa hiveit arról, hogy visszanyerve akciószabadságát, a kormányelnök személye és a saját reputaciója ellen intézett féktelen támadásokat ezentul már nem fogja megtorlatlanul eltürni.

Az ellenzék, mely most tetszeleg magának az ártatlan bárány szerepében, titokban nagyon is örvend a munkapárt megujult harci kedvének. Remélik a fő cselszövők, hogy most vár könnyű szerrel megvalósítható lesz az a terv, melyért eddig csak egy töredéke az oppoziciónak tudott lelkesíteni, hogy rendbontással és folytonos zavargással a kormányt és a ház elnökségét rákényszeríthetik a parlamenti őrségnek ujból való igénybevételére. A vérmesebbek biztosra veszik, hogy ujabb parlamenti jeleneteknek a provokálása lényegesen előmozdítaná Andrássy gróf "bécsi munkáját".

E perspektiva láttára nem lehet elég határozottan tiltakoznunk a szenvedő magyar nemzet s a harctereken elvérző milliók legszentebb érdekeivel való frivol visszaélés ellen.

A mi dicsőségesen küzdő népfelkelőink nagyszerű harca teljesen távol áll a magyar ellenzéknek a multban gyökerező, egyéni sérelmeitől; amiért ezek a félistenek a harctéren küzdenek: az a jövő Magyarország ragyogó eszményképe.

Ámde addig, amig ellenzéki vezéreink tekintete csak a mult személyi vonatkozásu nyomorát s nem a szebb jövőt fürkészi, parlamentünk nem emelkedhetik arra a magaslatra, ahonnan a jövő nagy politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális problémái szemügyre vehetők. Sokkal fontosabb feladatok várnak a nép hivatott képviselőire s sokkal nagyobbak azok a veszélyk, amelyek közelről és távolról fenyegetnek bennünket, semhogy megengedhetnők magunknak a testvérharc luxusát.

Várva várjuk a