Fölteszem, hogy úgy Kosztolányi Dezső, mint Szép Ernő elfelejtette már erre a hétre, hogy múlt héten a Petőfi-társaság nem választotta őket tagjává. S szeretem hinni, hogy ők a Petőfi-társaság e szigorúságán nem háborodtak föl annyira, mint az újságok, melyek e kiváló költőket méltán nagyra tartják. Nem pedig ugyanazért, amiből a felháborodás származott: hogy nyilván ők maguk is tartják magukat valamire - ám ha igen, bizonyára akkor sem kevesebbre, ha a Petőfi-társaság többsége fitymálja is jelentőségüket.

Hogy íme a derék és jámbor Petőfi-társaság is ugyanazon szűkkeblűségbe esik, ami annak idején az Akadémia s a Kisfaludy-társaság hivatalosságában fájt volt alapítóinak s ami ellen alapították volt mintegy ellenakadémia gyanánt: az mutatja legjobban, hogy nem az emberekben van a hiba, hanem az intézményben - még pontosabban magában az irodalomban, magában a művészetben, mely nem fér bele intézménybe.

Annak idején az Akadémia s a Kisfaludy-társaság szép hivatást töltött be, de már nem tudott értő s igazságos lenni olyan génié iránt, mint Jókai. A féltehetségek, kiket viszont igazsággal nem ismert el, dühösen bújtak meg a félreismert tehetség szárnya alatt s ebből a szecesszióból lett a Petőfi-társaság. De természetes, hogy a féltehetségek még kevésbé türelmesek, mint az egészek, s legyünk készek egy újabb szecesszióra, melyben a tehetséges emberek vonulnak ki a Petőfi-társaságból.

Minek? Hogy harmadik társaságot alakítsanak? Kár volna. Ami valaha a társaságok s az akadémiák rendeltetése volt, azt a mai világban átvették a kiadók s átvette a közönség, s mivel az élet megvan a társaságok nélkül, át is halad felettük, akármint választanak vagy exklúzívkodnak. Az irodalom már nem szorul akadémiákra, melyek vagy másképp ítélnek, mint az élet, s akkor mondom, az élettől lefütyültetnek, vagy azt cselekszik, ami amúgy is megtörténik, s akkor legjobb esetben felesleges lógósok.

Írói társaságokra azért volna szükség - de nem hogy az írók egymást bírálják és osztályozzák, hanem hogy pótolják azt, amit a piac s a társadalom nem ad meg az íróknak s az irodalomnak. Tehát jó volna írói szakszervezet, szemben a kiadók s a nyomtatók szindikátusaival. Jó volna írói nyugdíjegyesület. Jó volna írói társaság régi jó írók kiadására s elismert nagy ősök tudományos új kiadására.

Jó volna írói társaság fiatal írók felfedezésére s megsegítésére, pályázatokkal, könyvkiadással, utazási s tanulmányi segélypénzekkel. S még sok egyébre - de arra meg az írók túlságos jók, hogy mint akadémiai s nem akadémiai társaságainkban: beléjük csimpajkodván a féltehetségek, kollektívul olyan értetlenek és ízetlenek legyenek, amilyenek egyenként bizonyára nem volnának.

Ignotus