Az átmeneti gazdaság problémái
Budapest, 1917. február 3.
Érdeklődéssel fordul a termelő és a kereskedő, a vásárló és a fogyasztó kérdéseivel azokhoz, akikről azt hiszi, hogy kérdéseire némileg utbaigazitó választ tudnak adni: meddig fog tartani a Hadi Termény-társaság müködése, vagy legalább is, megmarad-e a mai szervezetében?
Nem hisszük, hogy a kérdésekre megnyugtató feleletet nyerhetnének, mert maga az alapvető kérdés sincs eldöntve: a háboru tartama, és még kevésbé forrottak ki azok a nézetek, amelyek a háborut követő gazdasági élet organizációjára vonatkoznak.
A fölvetett és annyiszor ismételt kérdés különben nem is éppen a gabonaforgalom jövendő szervezetét kutatja, mint inkább általánosságban óhajt felvilágositást szerezni arról, amit a háboru után a gazdasági téren várhatunk, mert ugyan azt a kérdést más és más termelési ágban és a fogyasztók más és más csoportja részéről más hasonló kérdésekre vonatkoztatva is van alkalmunk hallani.
A kérdésből magából kihallatszik azonban már bizonyos felelet, illetőleg a kérdéseket rendszerint oly módon teszik fel, hogy azokból szinte következtetni lehet arra, minő választ óhajtanának kérdéseikre azok, akik a távolabbi jövőre várva már bizonyos tájékoztatást szeretnének szerezni. A várt felelet nem kedvező a gazdasági élet háborus organizációjára nézve, mert ezzel a szervezettel az összes gazdasági osztályok elégedetlenek.
Elégedetlen a termelő, a kereskedő és a fogyasztó egyaránt, ez az elégedetlenség pedig már magában véve is kellemetlenül hat a gazdasági tevékenységre, mert a munkások és ennélfogva a termelésnek is igen jelentős tényezője: a munkakedv. A kérdés csupán az, hogy ezt az elégedetlenséget maga a háborus gazdasági élet idézi-e elő és minő része van benne annak a szervezetnek, amelyre a háboru elkerülhetetlenné lett.
Mert azzal, hogy a mai gazdasági szervezet szükséges rossz, az összes gazdasági osztályok tisztában vannak és belenyugodtak abba, hogy amig a háboru tart, a szükségessé vált uj szervezetet lehet módositani, kiegésziteni és javitani, de elkerülni nem lehet. Beletörődnek abba, hogy a háboruban igy kell lennie, mert ha nem igy volna, még sokkalta rosszabb gazdasági viszonyok következhetnének. De éppen azért, mert ezt a jelenlegi berendezést csupán szükséges rossznak tartják, ott lebeg mindenki ajkán a kérdés: és mi lesz a háboru után?
A lefolyt héten egy jónevü osztrák gazdasági iró, dr. Stoiper Guszáv, erről a kérdésről előadást tartott a Pesti Lloyd-társulatban és ebben találóan az átmeneti gazdaság két főproblémájának állitotta oda: a hadiköltségek fedezését és készleteink kiegészitését. Ami azonban a két főkérdés megoldását illeti, ugy vesszük észre, hogy az előadásban jóval több volt a szónoki lendület és szellemes készség, mint a szakszerüség és a belőle származó óvatosság.
Az első állitás ugyanis az volt, hogy a hadiköltségek az eddigi adópolitika kereteiben nem fedezhetők, mert az eddigi módon való adóztatás a horribilis költségekkel szemben felmondja a szolgálatot. Ebben az állitásban van igazság, mert a milliárdokra felszaporodott államadósságok a háboru befejezése után további milliárdokkal fognak szaporodni, mig a háboru összes költségei legalább likvidálva lesznek.
Már az eddigi adóztatásból elegendő izelítőt kaptunk arra nézve, hogy az eddigi adóztatásnak erősebb kihasználása a termelésnek és a jövedelemnek óriási megdrágitását, másfelől rendkivüli igénybevételét jelenti az állam részéről. A háboru alatt azonban az európai hadviselő államok tényleg tovább haladtak az eddigi adóztatás és adópolitika utjain, sőt az eddigi politikát gyökeresen tovább fejlesztették.
Ebben az irányban nagy haladást jelent a hadinyereségek megadóztatása és bizonyos termelési ágak jövedelmeinek monopolszerü lefoglalása az állam részére. Természetes, hogy ezek a bevételi források a termelés csökkenése és a gazdasági munka összehuzódása következtében a háboru alatt kellően nem gyümölcsöztethetők és hogy a háboru után teljes kiépitésük igen nagy bevételi többleteket jelent.
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!