Az állami jövedelem szaporitása

1917 | Január

Budapest, 1917. január 20.

Az ötödik hadikölcsön fényes eredménnyel zárult, sőt kétségtelen, hogy a jegyzési idő utolsó hetei igen kedvező hatással voltak a kölcsön fényes jegyzési eredményeire. Az érdeklődés nagy mértékben fordult a hadikölcsönök felé és a régebbi kölcsönök ára jelentékenyen megszilárdult a nagy érdeklődés következtében.

Ez a körülmény nemcsak arra vall, hogy jelentékeny tőkék keresnek állandóan elhelyezést, de azt is, hogy a békeajánlatok elutasitása dacára a közönség bizalma a háboru sikeres befejezése iránt állandóan növekszik. Nemcsak nagy pénzügyi müveletek az állam részéről nyernek befejezést, de gyorsan és kedvezően bonyolódnak le az intézetek kibocsátásai is, amelyek mind nemcsak a jövő gazdasági fejlődésbe helyezett bizalomról, de gazdasági és pénzügyi kitartásunkról is bizonyságot tesznek.

A hadikölcsönök iránt való bizalom különösen megszilárdult ama komoly törekvések következtében, amellyel a kormány az állami bevételeket az államadósság rohamos szaporodásával állandóan egyensúlyban tartani igyekezett, mert a közönség mindinkább meggyőződött arról, hogy a magyar állam a világháboru viszontagságai közepette is becsületes igyekezettel képes megfelelni rohamosan szaporodó kötelezettségeinek.

Kétségtelen, hogy az állami bevételek növelése a háboru folyamán nem egyszerü, sőt nagyon is súlyos feladat. Az állami bevételek előteremtése is munkával és kiadásokkal van egybekötve és az állami adminisztráció munkáját is megnehezitik a háboruval járó feladatok.

Az idei évben uj adók lépnek életbe és régebbi adók gyökeresen átalakitva nyernek alkalmazást, amelyek az állami bevételeket oly módon lesznek hivatva gyarapitani, hogy az alsóbb vagyis gyöngébb gazdasági osztályok egyáltalában nem kerülnek abba a helyzetbe, hogy megérezzék az uj adók terhét.

A háboruval járó uj terhek megosztásának és fedezésének ez a módja igen előnyösen sikerült, és bár elismerjük, hogy az uj adótörvények igen nagy terhet rónak a tehetősebb osztályokra, bele kell nyugodnunk az uj terhekbe, mert azoknak előteremtését nem is képzelhetjük másként, mint hogy első sorban és a legnagyobb mértékben azok az osztályok vétetnek igénybe, amelynek gazdasági helyzete a terheket leginkább képes elbirni.

Az uj állami bevételek előteremtésében azonban igen nagy szerepe jut annak a körülménynek, hogy a háboru folyamán, sőt a háborut követő legközelebbi időben is, ezek az uj bevételek minél egyszerübben, vagyis minél kevesebb munkával és minél kevesebb kiadással legyenek megszerezhetők. Ez a követelés az emlitett időre vonatkozólag annyira természetesnek látszik, hogy nem is kell hosszabban időznünk mellette.

Az uj bevételekre égető szükségünk van és azokat a lehető legegyszerübb módon kell lehetőleg előteremtenünk. Érthető ebből az okból, hogy az államnak a figyelmét olyan bevételi forrásokra is kell irányitania, amelyeket rendes időben csak nagy előkészület és az összes viszonyoknak alapos mérlegelése után venne igénybe.

E bevételi források közé tartozik a vasuti hadi adó is, amelyre vonatkozólag a kormány törvényjavaslatot terjesztett a képviselőház elé. A vasuti hadi adó csupán a teherszállitást terheli, mert a szeményszállitásból származó bevételeket a személyi tarifáknak megfelelő fölemelése fogja fokozni, a nélkül azonban, hogy ezt a bevételt is az államkincstár magának óhajtaná. Kivétel csak a katonai szállitásokra áll fenn, amelyeknél a személyszállitás is az állam részére szedendő vasuti hadi adó alá kerül és igy az állam hadügyi kiadásainak egy részét megtériti.

Kétségtelen, hogy a vasuti illetékeknek harminc százalékos fölemelése a vasuti hadiadó alakjában fokozni alkalmas a visszásságokat, amelyek az eddigi tarifarendszerben fennállottak és egyuttal egyfelől a termelésnek, másfelől a fogyasztásnak jelentékeny megdrágitását jelenti.

A tarifák fölemelése azonban magában véve is megokolt, ha meggondoljuk, hogy a vasutak a háboruban ugyszólván közvetlenül vettek részt és ennélfogva a háboru befejezése után a legnagyobb mértékben pótlásokra és javitásokra lesznek utalva.

Egészen bizonyos, hogy a háboru befejezése után a vasuti tarifák fölemelése és drágulása az összes európai államokban bekövetkezik, sőt még a háboru folyamán a semleges államok részéről is azt kellett tapasztalnunk, hogy az állambevételek szaporitása érdekében a tarifák fölemeléséhez voltak kénytelenek nyulni. A tarifáknak a 30%-os adóval való általános emelése könnyen keresztülvihető a háboru alatt, amidőn a külföldi versenyviszonyokra nem kell tekintettel lennünk, viszont tudjuk, hogy Ausztriában a miénkhez hasonló tarifa emelés lép életbe.

De Harkányi miniszter sem óhajtja ezt a fölemelést végleges rendezésnek tekinteni és ezért már a törvényjavaslatban a fölemelés érvényét csupán három évre korlátozza, amely időpontig az uj, de egyuttal egészen megváltozott viszonyokon felépülő tarifa reformnak is el kell készülnie.

Aggodalomra csak a háboru befejezését követő időszak adhat okot, midőn nem valószinü ugyan, hogy az első években erősebb külföldi versenyre lehetne számitani, mert a hajózási tételek maguk is jó időre jelentékenyek lesznek, de amidőn a megnyilt forgalom következtében egyik-másik irányban kivételes intézkedésekre szükség lehet.

A tarifák fölemelése megdrágitván a termelést, normális időkben is az árak emelkedését jelenti. Nem ugyan a harminc százalékkal, mert a kész termékben a tarifa emelése jóval kevesebbet jelent. A jelenlegi viszonyok között a tarifaemelés ebből a szempontból első pillanatra talán ijesztőnek tünhetik fel. Reá kell azonban mutatnunk, hogy a főkérdés éppen a jelenlegi viszonyok mellett egyfelől százmillió korona uj bevételt jelent az államkincstárnak, másfelől azonban nem jelenti a háboruban kifejlődött áraknak aránytalan megdrágitását.

őt az elsőrendü élelmezési cikkek árát voltaképpen maga a kormány állapitván meg, a fölemelés átháritása sem megy azon a módon végbe, mint a szabad forgalomban. Sőt nyugodtak lehetünk arról, hogy éppen ezen a téren, a fölemelés átháritása körül, a kereskedelmi kormány éppen ugy teljesiteni fogja kötelességét és jól fel fogja fogni feladatait, mint azt a gazdasági viszonyok eddigi szabályozásával is bebizonyitotta.

A tarifaemelés tehát igen nagy, uj bevételt fog biztositani az államkincstárnak a nélkül, hogy éppen a gyöngébb társadalmi osztályok fogyasztását erősen terhelné. Az elkövetkező reform feladata lesz azután az egészen megváltozott viszonyok alapján nemcsak egészen uj tarifa rendszert megállapitani és uj helyi tarifát késziteni, de egyuttal az uj tarifa politika elveit és céljait is megvalósitani.

Ma bele kell nyugodnunk a tarifák egyszerü fölemelésébe és a szállitás megdrágulásába, mert belátjuk, hogy az általános drágulás alól a vasuti szállitás sem vonhatja ki magát.