Az ezernyi bajjal küzködő ország láthatóan unja már a sok beszédet s ma már az ellenzék tulnyomó része sem kivánja a vita végnélküli elnyujtását.

A kivételes hatalom igénybevételéről szóló jelentés képviselőházi megvitatásánál nagyobb emociót keltenek a Házban a szenzációsabb jellegű interpellációk, a folyosón pedig még most is sokat tanakodnak az összeférhetetlenségi bejelentésekkel kapcsolatos ügyekről.

Berzeviczynek főrendházi taggá való kineveztetése, amit közelre várható eseménynek tekintenek, kellemetlenül érintette az ellenzéket, mely – kétségtelenül minden komolyabb ok hiányában – azt remélte, hogy Berzeviczy szerepet fog vállalni a munkapárti egység tervbevett megbontásában. Nem csoda, ha közéletünk s kitünősége a nem éppen megtisztelő megbizás elől s főrendházba kiván menekülni. A parlamenti kudarcok következtében deprimált és a bécsi reménységekben is csalódott ellenzék kedvét teljesen elrontotta Holló Lajos szerdai interpellációjával.

A Károlyi, Lovászy, Batthány-csoport parlamenti szószólója olyanokat mondott, amitől az ellenzéki pártok többi frakciói megrémültek. Andrássyék és Apponyi hívei, meg Rakovszky és Zichy Aladár nem attól ijedtek meg, amit Holló mondott, hanem az az intenció, ami véres fonálként végig huzódott az egész beszédén és amely fonálnak egyik vége majdnem a szerbekkel való barátkozásig nyulik vissza, késztette az ellenzék kilencben százalékát az ülésteremből való demonstrativ kivonulásra. Csodálatos, hogy ez a rutinirozott parlamenti harcos nemcsak az ország érdekét, de a saját pártja nagy részének gondolkozását is ennyire félre ismerhette.

Ámde az erély s talán az tulszigoru forma is, mellyel Tisza az interpelláló Hollóra lesujtott, valamint az a hév, mellyel Németországot megvédelmezte azon burkolt vád ellen, expenzív törekvéseiben kellenne keresnünk a világháboru igaz okát, könnyen azt a látszatot keltheti, hogy a miniszterelnök ur tulbecsülte a Károlyi-párti képviselő irányzatos interpellációjának a jelentőségét.

Értjük, sőt helyeseljük is, hogy Tisza István gróf épp oly ügyesen mint erélyesen kihasználta a kinálkozó alkalmat a németellenes Károlyi-csoport megbélyegzésére, mindazonáltal sok tekintetben őszintén örvendtünk a lényegében ententebarát felszolalásnak. Nem azért, mintha a Holló gondolatmenetének csak egy parányi részecskéjét is helyeselhetnők, hanem azért, mert ez az interpelláció kitünő alkalmat nyujtott annak nyilvános dokumentálására, hogy a hivatalos külügyi politikával egyet nem értő magyar képviselők száma milyen elenyészően csekély.

A naiv franciák és ravaszkodó angolok megtanulhatták végre, hogy egy-két ember kivételével a magyar nemzet egyeteme rendíthetetlenül hive a német szövetségnek s hogy ellenségeink ezt a bajtársi frigyet semmiféle intrikákkal nem fogják megingathatni. Az Andrássy-Apponyi és Rakovszky-féle ellenzéknek őszinte hálával tartozunk, hogy tüntető magatartásával lényegesen hozzájárult Holló és társai alapos diszkreditálásához.

Nagyon természetes, hogy a németbarát ellenzéki pártok eme magatartása nagy visszatetszést keltett Károlyi Mihályék szükebb táborában, de mivel az ebből keletkezett parázs veszekedés belső ügy az ellenzéki pártoknak, az sem jellegénél, sem jelentőségénél fogva általános érdeklődésre igényt nem támaszthat.