A kor, a melyet most élünk, tele van az örökkévalóságba beleragyogó dicsőséggel: de tele van szenvedésekkel is, a melyekről az utókor meghatott hangon, sóhajtva fog mindig megemlékezni. Az erkölcsért, az igazságért bontottuk ki zászlónkat és a győzelem ragyogja be e zászló szárnyát.

De a roham, a melyet vissza kellett és még vissza kell vernünk, páratlanul heves volt, mert még soha a világtörténelem folyamán nem történt, hogy az ádáz erőknek olyan tömege támadott volna, a milyennel mireánk ránk zúdultak ellenségeink. Úgy szervezkedtek nyilt szövetkezésekkel és titkos, áruló czimborázással, hogy a világ minden tája felöl, hátul, oldalt ránktörhessenek, harczosok millióit küldötték ellenünk és hogy ne csak karddal árthassanak, hanem kórsággal is – elzárták előlünk a világforgalom utjait: az éhség és az inség gyilkos nyavalyáival akartak leterittetni bennünket. 

Czéda szándéka a latroknak nem sikerült.
Hasztalan állították minden hősünkkel szembe három katonájukat, semmiféle túlerő nem tudta őket megoltalmazni a vereségre toluló vereségtől. Milliós hadaik véreztek el és a rengeteg vér árán mást, mint kudarczot, futást, gyalázatot nem vásároltak. Apró czinkosaikat legázoltuk, a nagyok tehetetlenül állnak és magukon se tudnak segíteni.

Kiéheztető tervük immár a háború harmadik esztendejében is csak terv még és a mi szükölködést és szenvedést ránk szabadítottak, azt ők éppen úgy, ha nem jobban nyögik, mint mi. Éheznek, fáznak, szükséget látnak, drágaságot nyögnek, holott az ő útjaik más világrészekkel szabadok voltak és holott Amerika a „semleges” táplálta őket buzával, aczéllal, aranynyal, mindennel, a mivel csak segíthetett nekik és rajtuk. 

Mi lesz most, a mikor a buvárhajó, mint szigorú csendőr folyton lesben áll a nagy vizi utakon, hogy ezt a sunyi praktikát, akár tetszik Amerikának, akár nem tetszik, lehetetlenné tegye? Mikor minden héten millió meg millió métermázsa mindenféle dúgárú, a mit ellenségeinknek akartak csempészni, a tenger fenekére sülyed hajóstul együtt.

A háború apostolai még hangosan rázzák a rongyot, de arczuk már sápadt és semleges lapok megirták, hogy egész Angliában vad rémület szállta meg a lakosságot. A gazdagok rengeteg árakon kapkodtak össze minden megszerezhető élelmiszert és dugták el biztos helyre, a kormányok pedig egyik rendeletet a másik után adják ki az adagok csökkentésére. Nagy ipari üzemek beszüntetik a munkát, mert a kazánok hidegek, anyag is alig van és a hajók nagy része semmi áron se hajlandó útnak indulni, mert a személyzet inkább dologtalanul nyomorog, semhogy jó pénzért is – a halálba rohanjon.