Karácsony táján, ujév előtt rendszerint szünetel a politika. Ilyenkor a parlament csak kivételesen és sürgős szükség esetén ülésezik, a képviselők pedig a szüneteket kihasználva keresik a választóikkal való közvetlen kontaktust. Mivel a delegáció os majd csak jövő hó közepén veszi fel ujból a tárgyalások fonalát, azt lehetne hinni, hogy a politikában megszünt minden mozgalom.

Valójában azonban politikai életünk már régen nem volt olyan mozgalmas, mint aminő most, aminek oka főleg abban keresendő, hogy a pártok exisztenciáját érintő és az ország legfontosabb érdekeire döntő hatással birható események vannak készülőben. A választójogi reform javaslat beterjesztése ugyanis egyszerre homloktérbe tolta az uj pártalakulás főfontosságu ügyét.

A javaslat beterjesztésével együtt előállott annak szükségessége, hogy így vagy ugy, de valahogy mindenesetre többség biztositassék a reform számára.

A választójogi reform biztositása tekintetében pedig azokra hárul elsősorban a felelősség, akik mindent elkövettek a javaslat sürgős megalkotása és annak napirendre tűzése érdekében. Ebben pedig egyformán részesek s egyformán felelősek a kormányt támogató összes pártok. A legtermészetesebb folyománya az eddig történteknek tehát az lenne, ha a Wekerle-kormány támogatására szövetkezett pártok szorosabb egységbe tömörülnének.

Az egységes kormánypárt megalakulásának azonban vannak személyi és tárgyi nehézségei. Elég jelentősek a személyi vonatkozásu differenciák is, de tekintettel azokra a kiváló személyiségekre, akikről egyáltalán szó lehet, nem tartjuk lehetetlennek a nehézségek teljes ?. Másként áll a dolog a tárgyi ellentéteket illetőleg. A tárgyi nehézségek alatt természetesen főleg az elvi ellentétekből származó akadályok értendők.

A nemrég még egyoldaluan felekezeti jellegű néppártnak be kellene lépnie a demokratikus egyenlőséget hirdető liberális táborba, a 48-as közjogi pártnak pedig vállalnia kellene a 67-iki kiegyezés becsületes védelmét. A látszat szerint a tárgyi akadályok oly nagyok, hogy azok elhárítása még a nagyelméjű Wekerlének is csak nehezen fog sikerülni.

Behatóbb elemzés azonban azt mutatja, hogy az egybeolvadást gátló akadályok, még sem akkorák, mint a minőknek a tendenciózusan irányított ellenzéki sajtó hírdeti.

A néppárt ugyanis már régen nem olyasmi volt alapítója, gr. Zichy Nándor idejében, Molnár János pedig boldog lesz, hogy tető alá hozhatja a katolikus autonómiát, mielőtt az uj korszakban széjjelmállanék az egyházpolitika jegyében született párt. A néppárt helyébe lép majd az uj keretbe jobban beleilleszkedni képes keresztényszoczialista-párt. Uj uj programmot és a néppártétól lényegesen eltérő feladatokkal.

A függetlenségi pártoknak az alkotmánypárttal és a diszidens munkapártokkal való fuzionálása azon fordul meg, vajjon a kormány a közjogi pártoknak olyan konkrét vívmányokat helyezhet-e kilátásba, amelyek a pártok tagjainak lényegesen megkönnyíti a 67-es alapon való helyezkedést.

Értesüléseink szerint a királyi kegyből fakadó katonai és közgazdasági természetű konvenciák, melyek nem ennek vagy annak a pártnak, hanem a magyar nemzet egyetemének jutnak osztályrészül, oly jelentőségteljesek, hogy tulajdonképpen a Ház valamennyi pártjának s az egész magyar nemzetnek tömörülnie kellene azon államférfia körül, aki a nemzeti erőket a haza és a trón érdekében ily nagyszerű alapon egyesíteni akarja.

A pártegyesülési mozgalmak mind erősebb hullámokat vernek és a siker biztató jelét látjuk abban, hogy a vezérférfiak, élükön Andrássyval és Apponyival leginkább buzgólkodnak a fuzió létrehozatalában. Nem valószínű azonban, hogy a fuziós munka nem is uj év napján, hanem majd csak közvetlenül a választójogi reform tárgyalása előtt fogja kifejteni az ország jövendő boldogságát megalapozni hivatott pártegyesítő programmját.

Az egyesítési mozgalom mai forrongó állapotában a munkapárt részéről várható csatlakozás természetesen még nem tekinthető aktuálisnak.