Derék kis tanulmányt adott ki Földessy Gyula. Minket legelső sorban a hangja kapott meg: az a rejtett, de erős s az elmélkedéseket átillatosító líra, amely fejtegetéseiből kiérzik. A tanulmány írója, mint a végén maga is megvallja, küzdelmeken, fiatalkori elfogultságokon és talán félreértéseken keresztül jutott el Aranyhoz s ennek a küzdelemnek az izgalmát s a végső megértés örömét érzem színre nyugodt fejtegetései mögött, ezért hat a tanulmány úgy, mint egy vallomás egy életnek fontos lelki eseményéről.

Ettől kapják gondolatai, melyek nem nagyon újak, az egyéni bélyeget: akár gondolták őket már előbb mások, akár nem, az író maga gondolta át valamennyit, nem mondja utána senkinek a lelkéből, Aranyban nagy nehezen megtalált gyönyörűségéből fakadtak. A tanulmány ennélfogva eredetibb, mint akárhány más a költőről szóló írás, amelyben talán több új, még eddig nem hallott adatot vagy megfigyelést találunk.

Aranyt, mint a konzervatív világszemlélet inkarnációját fogja fel s konzervatizmusából, pszichológiailag vezeti le az epikai hitelről vallott elvét, amelyet, úgy látszik - s nem alaptalanul -, költői alkotása alapelvének tart. Sem Arany konzervatizmusa, sem az epikai hitelről való nézetének ily hangsúlyozása nem új dolog, de a kettőnek összekapcsolása, az esztétikai elvnek a költő lelki struktúrájából való megmagyarázására az írónak eredeti gondolata, tudtommal az eddigi Arany-magyarázók nem látták ily tisztán ezt a kapcsolatot.