Romániának egyik vidékén a ludakat nem kopasztják, t.i. a ludak tollait s pelyheit nem a nálunk szokásos módon tépik le a ludakról, hanem közönséges ollóval nyírják le.

Egy uradalmi tiszt erre vonatkozólag nekem azon felvilágosítást adta, hogy a nyírás az állatok kimélése miatt történik kopasztás helyett, továbbá a lenyírt tollak s pelyheknek a ludak testében maradt apró tőrei rövid idő alatt az állatokban elszáradnak, elpusztulnak s maguktól kihullanak.

A lenyírt tollakat s pelyheket a munkásnők különválogatják, a tollak s pelyhek pedig az ágyneműben értékesebbek, mert az állatokban visszamaradt kemény tollvégek hiánya miatt a toll s pehely puhább, illetve a tollak s pelyhek végei kemények, élesek lévén, az ágyneműeken nem furakodnak ki.

A nyírásnak ez a módja feltétlenül többet ér, mint a nálunk és külföldön divatozó kopasztás, mert a kopasztás fájdalommal jár és állatkínzás, míg a nyírás nem fáj és tényleg eredmény tekintetében is többet ér a kopasztásnál.

Hogy a nyírás következtében bőrben maradt csévék elszáradnának és kihullanának, nem vagyunk hajlandók elhinni. Egy másik dologgal tévesztik ezt össze Romániában. Ha közvetlen vedlés előtt, vagy a megindult vedlés alatt nyírjuk meg a lud és kacsáinkat, feltétlenül bizonyos, hogy minden kis lenyírt cséve kihull (kivedlik) és friss toll nő helyette.

Míg azonban, ha más időben, vagy vedlés után végezzük a nyírást a dolog úgy áll, hogy a következő vedlésig bent maradnak a bőrben. Fődolog tehát, hogy közvetlen vedlés előtt eszközöljük a nyírást. Ilyen módon megkapjuk a ludnak, kacsának egész tollra háját a nélkül, hogy az állat fejlődésében kárt vagy állatkínzást okoztunk volna. Csak arra kell ügyelni, hogy a nyírásban bizonyos gyakorlatot szerezzünk, különben a bőrt is veszélyeztetjük.