Patriárka külsejü öreg ember lépett be a kapitány szobájába. Hosszu, piszkos kaftán rajta, amelyet melléig verdes ősz szakálla. Valóságos bibliai alak, amint száz és száz bukkan elő a nagyváros Ghettójából.
Azok közül való, akiket Galicia szomoru földjéről idekergetett az orosz, amikor még büszke és hódító volt és tenger hadseregével el akarta nyelni a világot.
Egy kávéházban fogták el a detektivek, ahol titkos börze folyik. Mindennel, mi eladó és mégis megvehetetlen. Az öreg patriárka különösen gyanussá tette magát. A zsebében mintegy – kétszáz kenyércédulát találtak.
Nyilvánvalónak tetszett, hogy a hosszuszakállu aggastánnak a kenyérjegy volt az üzleti speciálitása. Hallgassuk meg azonban mit mond:
- Uram! – nyöszörgött fájdalmas hangon – borzasztó szerencsétlenség történt velem. Nagyon jól tudom, hogy a körülmények mind ellenemre szólnak... Ellenben, aki világéletemben becsületes ember voltam.
- A kenyércédulákról beszéljen! – türelmetlenkedett a kapitány – majd elválik aztán, hogy milyen becsületes ember maga.
- Hát igen! – nagyot nyelt az öreg – a detektiv urak összefogdostak bennünket. Sokan voltunk és amint jöttünk, valami gazember becsusztatta a zsebembe ezeket a kenyércédulákat... Kérem, könyörgök ne tessék mosolyogni! Én tudom, hogy ez furcsa, hihetetlen, de így volt mégis. Nem vagyok én gazember!
Az öreg szemeihez kapott, mintha előtörő könnyeit eldörzsölné. A rendőrség természetesen nem volt mégsem meghatva, motozást, házkutatást rendelt el és megvizsgáltatta a kenyérjegyek valódiak-e, egyáltalában szabályszerűen megindította a nyomozást.
A kenyérjegyeket valódiaknak minősítették, a motozás s házkutatásnak sem volt terhelő foganatja s így a rendőrség egyelőre az öreget szabadon bocsátotta. De nem anélkül, hogy figyelemmel nem kisérte volna.
Az öreg egy ideig tényleg csendesen viselkedett. Mintha sejtette volna, hogy figyelik. Későbben azonban ismét a kávéházi életre adta magát, sokat suttogott ott ezzel-azzal, késő este még mindig nem volt otthon, - ugy hogy a detektivek egy szép napon, mikor törzskávéházából kilépett, ujra lefogták. Nagyon ijedt volt az öreg s önkénytelenül is az egyik zsebéhez kapott. Volt oka rá. A detektivek megint egy csomó kenyércédulát találtak a zsebében. Még pedig ugy látszik, már utóbbi kiadmányt, mert feltünően elmosódott volt a nyomás. Hamis! – mondták rá a szakértők – bár nagyon hozzáértőn csinálták.
Ott állt tehát az öreg, ősz patriárka ujra kapitány előtt.
- Már megint borzasztó szerencsétlenség érte, ugy-e? – érdeklődött kissé humorosan a kapitány. – A multkor megkegyelmeztem ősz szakállának... egy pillanatra már-már hittem is, hogy nem gazember. Mert nagyszerűen erősködött. Vajjon most, öreg, mi a véleménye erről a kérdésről?!
Az öreg, összereszkedt és sirt....De azért megint csak nem állt kötélnek. Nem mondta meg kivel, hol hamisították a kenyércédulákat. Ajándékba kapta egy ismeretlen embertől.
A konok embert – tiszteletreméltó partiárka külsejével – letartóztatták.