Karácsony van! A szeretet ünnepét ünnepli mindenki. Ezekben a gyülölettől és vérontástól átszántott sötét időkben mintha még lángolóbban, fényesebben gyulnának ki a karácsonyfa gyertyái... Csak ott abban a nagy sárga épületben a Duna mellett, megy minden hétköznapi módon. Őrködnek csakugy, mint máskor a nagyváros előtörő árnyai, a bünök, a gonoszságok felett, melyek ellen nem véd semmi áhitat...
Épp most hallgatnak ki egy asszonyt. Összekuporgatott karácsonyestére egy pár koronát. Hadd kerüljön előbb meleg vacsora: hus s egy kis kalács az asztalra. És azt a pár koronát kilopta fakó, viseltes ridiküljéből a tolongásban valami gézenguz. Nagyon szomoruan távozik a szegény asszony.
- Micsoda semmiség! Apró kis lopás – vélekedik egy őszbe borult rendőrtiszt – és mégis mennyi meginditó vonás benne! Valahogy felfüggeszthetnék a tolvaj urak legalább karácsony napján a mesterségüket. Minek egy ilyen szegény asszonynak, akkora szomoruságot okozni?! Ámbár az élet krónikája roppant tarka-barka. Semmi sem egyforma. Emlékszem a régi időkből egy zsebtolvajlási esetre – szintén karácsony napján történt – melyet az eset passziv hőse ma már mint jótéteményt tárgyal. Akkor is karácsony estéjét itt virrasztottam végig. Egyszerre csak egy nagyon izgatott ur rontott be. Terézvárosi tekintélyes kereskedő volt, egy kávéházba jártunk s igy köszönő viszonyba keveredtünk. Ez okból kissé intimebben adta le panaszát. Mert nagy panasza volt. Egy elvált, ugynevezett nagyon fess asszonykának udvarolt, akinek egyedüli vagyona a csinossága meg a temperamentuma volt, de azt ugylátszik bőségesen kamatoztatta. Sok rendbeli imádói közzé tartott az én barátom. Az asszonyka azonban nem egy könnyen mondott igent.
- Én már egyszer megégettem magam, - mondotta – ha megint elhatároznám magam, ugy csak ahhoz mennék, aki igazán szeret. Bizonyítsák be, uraim! Nemsokára itt lesz karácsony! Aki a legszebb ajándékkal megörvendeztet, azé leszek.
A kereskedő gazdag ember volt. Biztosra vette, hogy övé lesz a pálma, értsd karikagyürü. Gyönyörű butont nézett ki. Volt egy pár ezer korona, de mit sajnál az ember, ha szerelmes?! A butonnal a zsebében, dobogó szivvel sietett tehát imádottjához. És utközben kilopták dobozzal együtt az ékszert. Csak akkor fedezte fel a tragikus eseményt, amikor át akarta adni a nagyszerű ajándékot. Ezzel el is dőlt a sorsa. Az asszonyka gunyosan nevetett:
- Ugyan soha se erőltesse magát az efféle mesékkel! Vallja be, maga kis szélhámos, ugy-e olcsón akart brillirozni?!
- Jobb lesz, ha a rendőrséghez megy! – kegyetlenkedett tovább – ha ugyan mer. Nekem azonban hagyjon békét a kitalálásával!..
A jegyzőkönyvet természetesen felvettem, a tolvaj, az ékszer azonban nem került meg. Az asszonyka pedig időközben férjhez ment. A boldogság azonban megint nem tartott sokáig. Valami artistával hamarosan megszökött. Igy most annál boldogabb az én barátom. Utólag mind jobban örült, hogy az a házasság nem sikerült. Mert valószinüleg most ő lenne a felszarvazott, tönkretett férj.