Déli Olaszország kisebb városaiban és falvaiban még ma is a vásári mutatványok egyik +érdekes száma” ez a morcos pofáju apró szörnyeteg, amely korántse olyan esetlen. Mint aminőnek látszik. Sok apró ügyességre megtanitható és ha jól bánnak vele, szót is fogad, s a gazdáját épp oly hűségesen követi, mint a kutya. Csakhamar megszokja, hogy az ember kezéből egyék, szépen feltöri a diót, ügyesen elveszi a cukrot és illedelmesen eszik a két első lábával: szóval érdekes kép, éppen az ijesztő külseje és a tanulékonyságával szerzett ügyesség ellentéte miatt.

Jól ismerték már a régiek is, de róla való tudomásukat sok bizarr mesével fűszerezték. Fölötte veszedelmesnek hitték a valójában nagyon is ártalmatlan állatot. Azt mondták róla, hogy: ha üldözik, nyílsebesen menekül, de azért bátran védekezik és jaj az ellenfelének, ha lőtávolba kerül hozzá:….Mert egész komolyan állitották, hogy a tarajos sül „bőrének megfeszitésével elhányhatja tüskéit” és hogy ezeket a halálthozó töviseket egyenesen az ellenségre lövi. Persze, a tüskéire ráfogták, hogy mérgesek és rögtöni halált okoznak: ezért mondták, hogy a vadásznak nem szabad ráeresztenie kutyáit az állatra, hanem csellel kell azt elfogni.

Mindebből csak annyi igaz, hogy a sül, ha lakásán kívül lepik meg, fenyegetően fölveti a fejét, minden tüskéjét fölborzolja és főképpen üres farktüskéit sajátságos módon csörgeti. Ezeket a farka rázogatásával veri össze és olyan zörgést művel, hogy a tapasztalatlan vagy félénk embert valóban megijesztheti. Nagy haragjában még dobog is a hátsó lábaival és ha megfogják tompán röfög, mint a disznó, sőt mozgása közben elhullat egy-egy tüskét is: és innen eredhetett a régiek meséje. De bármily szörnyen csörög-zörög is, azért mégis teljesen ártalmatlan, könnyen megijed, mindenkinek kitér az utjából és szinte eszébe se jut, hogy éles fogainak is hasznát vehetné. Tüskéi is inkább védő, mint támadó fegyverek.

Általában azt mondhatjuk, hogy bármily félelmetesen fölfegyverzettnek látszik is a tarajos sül, mégis minden ügyesebb ellenségének áldozatul esik, bár gyakran teljes erejéből védekezik és néha érzékenyen meg is sebzi az ellenfelét. Aki nem közeledik hozzá eléggé óvatosan, azt talán megszurkálhatják a tüskéi, de a tapasztalt vadász – nyaka sörényénél ragadja meg az állatot és minden baj nélkül viszi haza. Legbajosabb elbánni vele akkor, ha a végső szükségében összegömbörödik, mint a sündisznó, mert ilyen állapotában nagyon bajos fölvenni a földről: de egy nagyobb kendőben ilyenkor is elfér és kényelmesen szállitható.

Nagyságra, a farka nélkül, átlag félméter hosszu az állat és 15-20 kilogrammot nyom. Riasztó külsejét eléggé mutatja a kép, mely ingerült állapotában ábrázolja; ilyenkor fölborzolja nagyon hosszu, görbe sörtékből álló sörényét és hegyes végű, fekete-fehéren gyűrűzött tüskéit, melyek belül üresek és tűhegyükkel érzékeny sebeket ejthetnek. Európának csak dli vidékein honos és ide is igazi hazájából, északi Afrika partjairól származott. Haszna egyáltalában csak annyi, hogy tüskéiből mindenféle iparcikket, csecsebecsét készítenek és a husát itt-ott megeszik.