Ferenc József, majd IV. Károly császárok politikai tervezgetésében többször felbukkant a Habsburg Lengyelország gondolata. Az elképzelés, melyet több magyar politikus, közöttük Andrássy Gyula gróf is támogatott, osztrák-magyar-lengyel trializmusról tervezgetett, vagyis olyan

Lengyelországról, amelyik rendelkezik a függetlenség több elemével, de Habsburg korona alatt él. Hívei a Monarchia megerősödését látták ebben, mert olyan nép csatlakozhatna a Habsburg birodalomhoz, amely lojális is ahhoz. (Ellentétben bármilyen balkáni hódítással).

Az elképzelést Bécsben és Budapesten is többen ellenezték. Tisza István gróf, miniszterelnök a dualizmus végét, egy magyarellenes élű osztrák-szláv többség fenyegetését látta benne. Ellenjavaslata szerint Lengyelországnak Ausztriához kellene kapcsolódnia, s kárpótlásul Magyarország megkaphatná Bosznia-Hercegovinát.

A lengyel nemzet számára optimális megoldás csak a független és egységes Lengyelország lehetett. De vajon megvalósítható-e? Ha nem, úgy kétségtelen, hogy az osztrák-lengyel megoldás a viszonylagos függetlenség több elemét biztosíthatná, mint az orosz vagy a német uralom lengyel területek fölött. Ezért esetleg a lengyelek támogatását is meg lehetne szerezni a Habsburg elképzeléshez.

A lengyel területek Habsburg uralom alatti egyesítése, akár osztrák-magyar-lengyel trializmus formájában, akár Ausztriához csatolva – nem tartozott a lehetőségek birodalmába. Ha a központi hatalmak nyernék a világháborút, a Monarchiánál gazdaságilag és katonailag erősebb, s a lengyel területek többségét ekkor ténylegesen is birtokló németek aligha mondanának le Lengyelországról, mint német bábállamról.

Ha viszont az antant nyeri a háborút, osztrákok és magyarok nem lesznek abban a helyzetben, hogy a lengyelek sorsáról döntsenek, mi több, saját sorsukért kell aggódniuk. A független Lengyelország pedig brit-francia támogatással amúgy is megszületik.