Méltóságos Uram, a Huszadik Század minap megjelent augusztusi száma azon folyóiratnak a magyarországi zsidókérdés felől szétküldött kérdőpontjait, s az ezekre hozzá érkezett feleleteket teszi közzé. Az ankéton Méltóságod is részt vett, s a komoly sorok közt, melyekkel ezt megcselekszi, s melyekben, mellesleg mondva, ha terápiára hitetlenebb is, de diagnózisra sokban olyast állapít meg a magyarországi zsidókérdés veleje gyanánt, mint e sorok írójának ugyanott megjelent elmélkedése, e komolyan megfontolt, s komoly megfontolásra szánt sorok közt olvashatók a következők is:

"Mindannak, amit a magyar akár politikai, akár jogi, akár társadalmi, akár szépirodalmi, akár tudományos téren ezeréves nemzeti léte alatt alkotott, kicsinylése, gúnyolása lett az Ifjú Magyarország, a Nyugatosak alaphangja, s azok, kik e zászlók alatt sorakoztak, túlnyomó részben a zsidóságból kerültek ki."

Szabadjon, ez alkalommal tisztán e sorokra szorítkozva, Méltóságodat figyelmeztetnem, hogy e megállapításai, amennyiben a Nyugatra, a Nyugatosokra s a magyarnak ezer éves nemzeti léte alatt szépirodalmi téren sarjadt alkotásai iránt való indulatukra vonatkoznak, éppúgy nem vágnak össze a tényekkel, mint ugyanezekre vonatkozóan az az állítás, hogy ez emberek túlnyomó része a zsidóságból került ki.

A tény, szinte homlokegyenest megfordítva, az, hogy a Nyugat s a Nyugatosok immár tíz esztendős munkával s küzdelemmel, mely nem egyikük számára csak folytatása volt már elébbi munkának és küzdelemnek, s szinte vallásos hittel, rajongással s szívóssággal ápolták, magasztalták, olykor ki is ásták a feledés s a gondolattalanság rétegei alól, s állították igaz fényébe mindazt, mit a magyar nemzeti létének ezer évén át a múltban szépirodalmat alkotott - s amiért még ezenfelül dolgoztak és küzdöttek, az az volt, hogy ugyanily kegyelet, alázat és megértés szóljon mindannak is, amit a magyar ma termel szépirodalmat.

S ami a Nyugat embereinek, ami a Nyugattól propagált íróknak, ami a Nyugat előfizetőinek s közönségének, egyszóval a Nyugatosok emberanyagának származását illeti: a felől is a való tény az, hogy túlnyomó, számra úgy, mint súlyra túlnyomó részük nem a zsidóságból került ki.

Ezek a tények - s olyan tények, melyeket ellenőrizhet bárki, aki olvassa a Nyugatos írásokat, eljár a Nyugatos felolvasásokra, belenéz a Nyugat postájába s könyveibe. Mindezzel, természetesen s általában, nem köteles senki. De az, aki ír e tárgyról: talán igen. Még inkább, ha az a valaki komoly és jóhiszemű tudós. S leginkább, ha megállapításai némiképp vádak, és olyan erkölcsi értékekbe s érzésekbe vágóak, melyek, senki előtt nem lehetnek közömbösek.

Aminő képben áll - s méltán - Méltóságodnak tudományos alakja az ország köztisztelete előtt: aszerint elképzelhetetlen, hogy jobb tudomása ellenére írt volna le olyan megállapítást, aminőt a Nyugatosokról a Huszadik Században leírt. Viszont ha Méltóságodnak ez a tudomása a Nyugatosokról, akkor egészen bizonyos, hogy nem, vagy csak elvétve s igen felületesen olvasta írásaikat, vagy tán csak róluk olvasta az újságveszekedések felületes dicséreteit s felületes szidalmait. Kérdés: szabad-e tudósnak ennyi előismeret után oly kategorikus ítéletet s megállapítást leírnia, mint Méltóságod tette a fent idézett sorokban?