Régóta ismeretes már az a jelenség, hogy szikratáviróval nappal egyáltalán nem lehet oly nagy távolságra jeleket adni, mint éjjel s az egyes szikratáviró állomásokon előjövő üzemzavarok legnagyobb része is derült időben, nappal áll elő. A zavaró tényezők pontos magyarázatát eddig még nem ismerjük, vannak azonban ily irányú vizsgálatok s azok eredményeképpen felállitott nagyon is elfogadható hypothesisek.

A physikusok egyik része szerint maga a napfény, másik része szerint pedig a nappal általában nagyobb mennyiségben a levegőben uszkáló porszemek és esőcseppek folytonos jelenléte idézi elő ezt a zavaró hatást. A nap ibolyántúli sugarai ugyanis a levegő ionisatióját és így vezetőképességét erősen növelik, tehát a levegő az elektromos hullámokat nappal nagyobb mértékben nyeli el, mint éjjel.

A levegőben uszkáló porszemek és esőcseppek pedig oly módon befolyásolják az elektromos hullámokat, hogy megtelnek elektromossággal s szintén nagyobbítják a levegő elektromos vezetőképességét, úgy hogy a szikratávirók föladó-állomásaitól kiinduló elektromos hullámok nagy részét a légűrbe vezetik el és azoknak csak kis része jut el a fölvevő állomáshoz, a melyet ott fölfogni már nem lehet, vagy csak igen elmosódva. Általában inkább az előbb emlitett föltevés, vagyis a napfény ibolyántúli sugarának befolyása az elterjedtebb magyarázata e jelenségnek. Nappal tehát sokkal több elektromos energia megy veszendőbe, mint éjjel.

Ebből kifolyólag nappal minden szikratáviróállomás erősebb elektromos hullámokat is fejleszt, hogy a különben éjjelenkint minden nehézség nélkül a legtávolabbi fölvevőkészülékkel is tisztán hallható jelzéseket, ugyanazokon a helyeken nappal is fel lehessen még fogni. A szikratáviratozásra szükséges elektromos energia egy és ugyanazon szikratáviróállomáson nappal tehát nagyobb, mint éjjel.

Igen érdekes kisérleteket végeztek annak eldöntésére, hogy tényleg befolyásolja-e az elektromos hullámok terjedését a napfény. Erre a czélra a ködös időt és a napfogyatkozást választották s mindkét esetben a kísérletek positiv eredményeket szolgáltattak. Ködös időben ugyanis nagyobb távolságra lehet szikratáviró útján jelzéseket adni, mint derült, tiszta időben. De folytattak napfogyatkozáskor is ilyen kísérleteket, a mikor ugyanis bár különben nappal volt, de a napfény zavaró hatása a beárnyékolt területen nem érvényesülhetett. 1912 április 17-én lefolyt kísérlet megfigyelő területéül Grácz-Páris, illetőleg Marburg-Páris lett megszabva.

Derült, teljesen tiszta időben, Gráczban a párisi Eiffel-torony szikratáviróállomásának jelzéseit csak alig lehetett felfogni, oly gyöngén érkeztek azok, a közben emelkedő Keleti-Alpok kb. 3000 m nyúlványaitól meggyöngítve a fölfogó állomás készülékéhez. Éjjelenkint azonban az Eiffel-torony időjeleit Gráczban éppen olyan tisztán és erősen fel lehetett fogni, mint Marburgban.

A napfogyatkozáskor végzett kísérletek alkalmával azonban az Eiffel-torony nappali jelzéseit Gráczban és Marburgban éppen olyan élesen és tisztán lehetett felfogni, mint éjjel, bár az észleléskor jelentékeny légköri zavarok is felléptek. Ezek a kísérletek tehát világosan beigazolták, hogy a napfény a Hertz-féle elektromos hullámok terjedésének erősségére s igy a szikratáviróállomások hatáskörének nagyságára káros befolyással van, a mi a Hertz-féle hullámok egy részének elnyelésére vezet.