Müller már 1889-ben kimutatta, hogy arany a bakteriumok csiráit öli; később Behring ugyanezt a sajátságot tapasztalta ezüstnél, higanynál és réznél. Uhlenfort is észrevette, hogy egy franczia réztartalmú lövedék hatása alatt a tápgelatin körül a bacillusok pusztultak.

Müller ezt a sajátságot a fém felületén képződő oxigénhólyagocskáknak tulajdonítja, ellenben Behring a bacillusokon ilyenkor végbemenő anyagcserébe vezeti vissza. Ujabban Messerschmidt kisérletei szerint a lövedékek bacillusölő hatása a rézsó-, illetve egyéb fémsóvegyületekre vezethető vissza.

Ha ugyanis valamely fém húskivonattal érintkezik, akkor a bennelevő ú. n. tejsav sóoldatot választ ki, a rézből kivált tejsavas sók pedig a bakteriumokat ölik. Innen van az, hogy tisztára mosott lövedékeknek kisebb a desinficiáló hatásuk, mint a le nem mosottaké.
Ebből következik az is, hogy rézkilincsek, rézpénzek, melyek oly sűrűn forognak közkézen, ritkábban terjesztik a bacillusokat.

E tárgyakat bevonó izzadás, vajsavat tartalmaz, mely aztán a rézzel desinficiáló hatásuk, mint a le nem mosottaké.
Ebből következik az is, hogy rézkilincsek, rézpénzek, melyek oly sűrűn forognak közkézen, ritkábban terjesztik a bacillusokat.

E tárgyakat bevonó izzadás, vajsavat tartalmaz, mely aztán a rézzel desinficiáló vegyületet képez. A réztartalmu lövedékek desinficiáló hatása is úgy magyarázható meg, hogy a test izzadása, a kéz nedvessége stb. folytán olyan fémvegyület keletkezik, a melynek a leirt tulajdonsága van.