Persze, a hiba ott van, ahol azt hiszik, hogy a közjognak ez a semmibevevése vagy elközömbösítése: lebecsülése vagy számba nem vétele volna a közjog fontosságának. Nem az - éppoly kevéssé nem, mint ahogy a levegőt, a vizet, a napot nem becsüli le az ember, ha nem ezek szerint választja pártállását. A 48 s a 67 nem mellékes, nem alárendelt, nem közömbös dolog, hanem, inkább, főfontosságú, életbevágó, mindenek fölött való. Annyira az, hogy ez az, ami körül nem lehet, nem szabad, hogy legyen és lehessen nézeteltérés.

A tévedés, mondom, ott van, ahol a 48 s a 67 dolgát úgy veszik nálunk, mint valami belpolitikai dolgot, holott az csak annyiban belpolitikai, amennyiben a külpolitika is belpolitika, mert a külpolitika szabja meg a belpolitika lehetőségeit, a belpolitika adja meg a külpolitikának az erőt. A 48 s a 67 kérdése: a magyar állam a magyar nemzet, ennek a mi magyar országunknak legelső és legfontosabb külpolitikai kérdése, - annak kérdése, hogy európai helyzetünk közepette s belső erőviszonyaink parancsa és lehetőségei szerint hogyan, hová tartozzunk?

Az pedig igazán ábécéje a parlamentarizmusnak, hogy minden felől lehet pártkülönbség és pártversengés, csak külpolitika felől nem, - az uralkodó külpolitika az ellenzéken is uralkodik, a megbukott külpolitika az ellenzéken is megbukott. A külpolitika a napról-napra váltakozó lehetőségeknek s viszont az ezek alján állandónak mutatkozó irányok tudománya és politikája, és mondom, ezek felől éppoly lehetetlen a nézeteltérés vagy a pártversengés, mint tűzvész közepette a tanácskozás a legjobb locsolórendszerről.

Amíg lehetetlen, mert vagy nem ajánlatos, vagy keresztülvihetetlen a hatvanhétnek a negyvennyolc felé való tágítása vagy attól való felváltatása: addig az e körül való pártkülönbség inaktuális, nem komoly s csak kifogás, hogy valami ürüggyel tisztes bélyeg üttessék a hatalmi marakodásra. Amely percben pedig a viszonyok megérleltek valamely negyvennyolcas lehetőséget - például a külön hadsereget -, vagy elhervasztottak, kimutatva felesleges voltát valamely hatvanhetes intézményt - például a delegációt -: hol van a pártkülönbség, mely ellenezze a lehetségeset és szükségeset s ragaszkodjék az élettelenhez s fölöslegeshez?

Éppen mert életünk és mindenünk meghatározódik a külpolitikától, magyarokul tehát első sorban közjogi elhelyezkedettségünktől s fölszereltségünktől, mivel tehát, ezek szerint, nincs érdek, mely e dolog körül minden nap, minden órában s minden konjunktur-alakulás alkalmával ugyanaz nem volna, - mivel ezen dolog körül sem érdekellentét nincs, sem, ennélfogva, nézetkülönbség nem lehetséges: nincs is komolysága, nincs is életrevalósága az e szerint való pártelkülönböződésnek, ha a pártkülönbség csakugyan elvi, csakugyan valóságos, csakugyan politikai törekvések különbségét jelző kíván lenni.

Ha nálunk eddig ez volt a különbség, azért volt, mert a politikában, politikai törekvésre s a politikában való érdekeltségre nem volt nálunk különbség az úgynevezett politikai nemzetben, - csakis arról volt szó, hogy ezt az egységesen vallott és készült politikát melyik tábor csinálja s gyakorolja s élvezze e réven a kormányhatalmat?

Belpolitikai különbséget pártkülönbség ürügyéül nem volt ajánlatos megszerkeszteni, mert az események hamar szavukon foghatnák az embereket s a pártokat azzal, hogy aktuálissá tennék a különbségnek tárgyát s akkor vagy olyasmit kéne elfogadni és megcsinálni, amit maguk sem akarnak, vagy kiderülne a hamisság s a pártkülönbség épp akkor szűnnék meg, mikor le kéne vonni következéseit.

Ezért szerkesztett meg a különbség közjogi vagyis külpolitikai anyagból, amely annyira állandóan aktuális, hogy külön csak ritkán az, s ahol ha az események szaván találják fogni az embert vagy a pártot, hivatkozhat magasabb érdekre vagy magasabb hatalomra, amely miatt nem tud szavának állni... Nyilvánvaló, ez formula és ügyes expédiens olyan pártok számára, melyek nem akarnak semmit sem csinálni, legfeljebb egymást akarják kitúrni e semmittevés kormányhatalmi haszonvételében.

De amely pártnak, mint az eljövendő polgárinak, igenis volnának politikai követelései, törekvései és kiküzdeni és megcsinálni valói, annak nem kell e kinél jóhiszemű, kinél rosszhiszemű, de mindig szemfényvesztéstől vagy impolitikumtól megköttetnie magát. Ha a polgár: polgár akar lenni, akkor polgár legyen, ne pedig 48-as vagy 67-es.

Erről tehát le kell szoknia a polgárnak, ha pártot alakít, az eddigi pártoktól való megkötöttségről. Viszont rá kell szoknia, hogy maga-magát s a saját érdekét megtalálja minden pártöltözetben, minden további törekvésben, minden táborban éppúgy, mint minden szomszédságban.

Hogy ezzel mire gondolok, azt hosszas magyarázat helyett érzékletesen tudom megmutatni, ha utalok arra, ami most Németországban megy végbe a szociáldemokráciának, hogy úgy mondjam, recipiáltatásával. A kormány, nyilván nem a császár ellenére, kimondta, hogy a szociáldemokraták is emberek, sőt németek, tehát a német politikának is e valóság szerint kell ezentúl igazodnia - orientálódnia, mint őfeléjük mondják.

A konzervatívok, kiknek valójában kisebbség létükre bírt hatalmi monopóliumát az tartotta fenn, hogy a társadalom egy rengeteg részét nemzetellenesség bélyegével kívül tarthatták a cselekvőségen, természetesen nincsenek elragadtatva e neuorientirung-tól, s bár nem tagadhatják, hogy a szociáldemokraták páratlan és döntő szolgálatot tettek a háborúnak s a háborúban a hazának, mégis megkövetelik tőlük, hogy, mielőtt összeállnának velük a hazáért dolgozni, valljanak szint, republikánusok-e még vagy rátértek a monarchia alapjára - nemzetköziek-e még, vagy rátértek a nemzeti alapra?!

Erről írta azon napokban, néhány hónappal ezelőtt, igen okosan, becsületesen, józanul, s amily tisztességesen, oly gyakorlatian a polgári radikális Frankfurter Zeitung, hogy a vesék, a lelkiismeretek s a végső célok vizsgálata a papok dolga, nem a politikusoké, - a politikusnak nem kötelessége, de nincs is joga egyebet firtatni, hogy afelől, amit most kell megtenni és megcsinálni, a felől, amit most akarok és én tartok jónak és szükségesnek, ki ért velem egyet addig a fokig, hogy ezen szükségek irányában és ellátására becsületesen, jóhiszeműen, meggyőződésesen, őszintén s teljes erővel, akarattal és készséggel egész munkát végezzünk?

Aki egyetért velem, azzal együtt dolgozom, - dolgozom ma, dolgozom holnap - s ha holnapután a lelke titkából olyasmi bukkan elő, amiben már nem tarthatok vele, vagy amit, inkább, veszedelemnek, üldözendőnek s agyonverendőnek tartok, akkor szakítok vele, akkor ellene fordulok, akkor nekiesem a magam erejével s azoknak az intézményeknek erejével is, melyeket múlt barátságunk együtt alkotott... Ilyesmit mondott a Frankfurter Zeitung - s én azt tartom, hogy ezzel éppolyan politikusat mondott, mint amily becsületeset.

S ráalkalmazva a pártalakításra szoruló nincstelen polgárságra, azt kell mondani, hogy ne ijedjen meg a jobboldali érdektársaktól, hogy igen sárgák, s ne a baloldaliaktól, hogy igen veresek. Vannak dolgok, miket a sárgák sem ellenezhetnek már, mert közszükségek, - vannak dolgok, miket a veresek sem követelhetnek még, mert kilátástalanok.

Ami a jobboldalt illeti, lehetetlen, hogy az úgynevezett történeti középosztály vagyontalanai rá ne jöjjenek, mennyire a rosszabbik részt választották apáik, mikor kiváltságul tartották fenn maguknak a földbirtokot, mely elúszik s a hivatalt, mely nem hoz s mindent ád, csak hatalmat nem, tehát tekintélyt sem.

Ez a réteg, kellő szervezéssel, épp úgy rá fog eszmélni a polgári szabadságokban s a szociális igazságban való érdekeltségére, mint ahogy viszont a túloldalon a legelméletibb s legelzárkózóbb munkás-szociáldemokrácia is rá fog eszmélni, hogy míg végső céljai aktuálisokká válnának, nem kell letérnie ezek irányáról, hogy nagy úton mehessen együtt a polgári küzdőkkel ugyancsak a polgári szabadságért s a szociális igazságért való marsban.

Minden tisztes elégedetlenség tisztességgel találkozhatnék ma nálunk a polgári szocializmusban. Ez contradictio in adiectonak tetszik - de csak papiroson. A valóságban eleven és szerves lehet, hogy mennyire, azt az mutatja, hogy már megvannak számára, csak hozzájuk kell nyúlni, az eleven szervezetek: a városok.