Az első zsirtalan nap, mint a napilapok tudósításából kitetszik, nem okozott senkinek sem bosszuságot. A pesti vendéglősök – mindmegannyi egy-egy Brillet-Savarin a maga konyháján, illetve a maga személye számára – szakácsaik társaságában igen szellemesen oldották meg a zsirtalanságot.

Főzeléket eresztékkel készítettek (fogalmunk sincs róla, mit jelenthet ez a gyanus szó konyhai értelemben), szilvásgombóczot zsír helyett tejfölbe mártottak, sertéskarajt saját zsirjában sütötték ki, sőt még a jó magyar alföldi gulyást is elnémetesítették, valahogyan páczolva szolgálták fel. Már a hustalan napon nagyobb volt a bosszankodás.

Valósággal forradalmi szelek süvöltöttek a vendéglői asztalok fölött. Muszáj megnősülni – mondták magukban meggyőződéssel a férfiak – mert csak odahaza lehet hustalan napon hust enni. Azután eljövendő gyermekeikre gondoltak házasodásuk esetében, gondoltak azután csekély fizetésükre is, minekutána letettek a házasodás magasztos gondolatáról és a forradalmi szelek is elültek. Meddig tart még a háború, szörnyüség!

Meg kell jegyezni még, hogy a vendéglősök magukban kaczagtak a sok siralmas vendégarczot látván. A zsirtalan nap nekik jó, nem kell zsír az ételekhez; a hustalan nap nekik jó, nem kell hus az ételekhez. Az árak azonban, azok bizony maradnak a maguk szép és maximálatlan mennybéli magasságukban.