Barta Lajos parasztvígjátéka.

A fiatal özvegy parasztmenyecskének az "állami" ember csak az igazi ember, mégis egy maga kenyerén élő kőtörő legénybe szeret bele. Össze is bújnának hamarosan, de mindenféle kellemetlen akadályok minduntalan szétrebbentik őket s a menyecske már-már megrendül s egy "állami"-hoz, vasúti bakterhez fordul, akihez anyja is sürgeti. Végre aztán minden megoldódik magától, az akadályok elhárulnak, a két fiatal egymásé lesz.

Mindenki megkapja, ami neki való, csak a néző nem, neki drámára, külső-belső konfliktusra és győzelemre volna igénye s e helyett csak történetet kap, kedves, derűsen színes, magukban véve többnyire igen jól megírt jeleneteknek sorát, de nem drámát.

A drámai koncentráció nincs meg a darabban, az eseményeknek, a jeleneteknek, a szavaknak és mozdulatoknak egy gyújtópontból való, szerves kisugárzása, - a történet nincs összefogva s ezért nem bírja a színpadot és a nézőteret betölteni.

Ami a két szerelmessel történik, az mind csak akadály, csak kellemetlenség, amivel nem nekik kell megküzdeni, elhárulnak maguktól. Amiből a dráma megszülethetett volna, a menyecske megingása szerelmében, az háttérbe szorul a külső események mögött, nem válik döntő fontosságúvá, - csak egy motívum, egy gyönggyel több csak a történet vékony fonalán.

Gárdonyi híres darabjának, "A bor"-nak is ez a lényeges gyöngéje, talán kevésbé feltűnőn és mégis megélt s él még évek után is, fenntartja benne az életet jeleneteinek érdekessége, alakjainak jó rajza s leginkább a mindenkinek kedves és rokonszenves parasztmiliő kitűnő megrajzolása.