Mivé fejlődik, mivé fejlődhet még ez az ország, földrajzi helyzete, a tenger, nyugateurópai szomszédai, pénze, hatalma és polgárainak makacsul szívós karaktere segítségével? A holland paraszt emeletes, csinos villában lakik, de a kezével kapar ki minden egyes virághagymát a földből. A holland gyerek merész, szemtelen, muszájt nem ismerő kis ember, akit nyolc éves korában már apja kínál meg cigarettával.

A néptanítók nagyrészt szocialisták és az állami iskolákban nincsen vallásoktatás. A holland ember természetrajzát így jellemezte valaki széles vonásokkal. Egy úr barátját akarja meglátogatni valahol a vidéken s utazni készül. Ismerőssel találkozik a pályaudvaron, akivel elbeszélget. Vonatja indulóban, a kalauz rákiált: azonnal beszállni!

Erre barátunk magából kikelve ordít a kalauzra, nekem ugyan nem parancsol az úr. Megmutatom, hogy egyáltalában nem utazom, ha nem akarok, szólt s felkapva táskáját, hazament.

Ezek után ugye nem is kell magyarázni, hogy miért nem szeretik Hollandiában a német szellemet és különösen a porosz rendszert, ha meg is hajolnak a német szervezőképesség, alaposság és fáradhatatlan munkásság előtt. Már a tizenhetedik században is "moffen"-nak csúfolták a poroszokat. Ez olyan misztikus eredetű szó, mint a "boche", etimológiai rokonságban lehet a francia "mufle" szóval. Az angol szomszédtól is tartanak azonban, félnek kegyetlen ravaszságától, félrevezető sima modorától és nem felejtették el a búr háború borzalmait.

Tulajdonképpen csak a franciákat szeretik osztatlanul, rajongva, úgy mint a jelentéktelen ember imádja a ragyogó tehetségben saját meddő vágyait, lehetőségeit. Általában, vidékek szerint, majdnem városok szerint oszlik meg az entente-barátság és a német-érzelműség. A kereskedők haragszanak az angolokra, különösen a fekete lista miatt, az arisztokraták Angliában nevelkedtek és természetesen, szívesen vélik magukat oda tartozónak.

Orvosok, tudósok német vagy osztrák egyetemeken tanultak, szeretik a németeket, a német tudományt és műveltséget. Általában pedig nem sokat politizálnak Hollandiában, tárgyilagos, nem sok fantáziával megáldott nép.

A legtöbb embernek egyetlen megjegyzése a háborúról, csak mi ne keveredjünk bajba! S ha érzelem után tapogatódzunk, hát sietve jelentik ki, hogy mindenekfölött holland érzelműek. Nem hiszik, hogy a harctéren fejeződik be a háború. Félnek a győzelmes Németországtól, de a legyőzöttől is. A belga menekülések idején sokat foglalkoztak a világkonfliktus miértjével, de azóta újra győzött a közömbösség, melyet azután a belgákkal szemben egy még eltávolítóbb érzés váltott föl.

*

Mikor is volt? Egy éve - tíz éve, hogy az első menekülő karaván érkezett holland földre a szorongatott Belgiumból. Emberséges szívek kényeztető szeretettel vigasztalták a hontalanokat. Az adás szép gesztusa, ellankadt már azóta, a szívek elzárkóztak, a vendégek és a vendéglátók közé hideg elkedvetlenedés állt.

S minthogy mindig akadnak töprengők, kiknek az érzések mulandóságára nem szolgál elegendő magyarázatul, hogy minden mulandó s addig keresnek, amíg találnak is okot, most is megállapították, hogy a belgák bűnösek a hollandok hűvösségében.

Lehetséges, hogy ez így van, de lehet, hogy nincs így, - az bizonyos azonban, hogy nagyon nehéz zökkenés nélkül hosszú időre vállalni az elfogadó, és hálás elfogadó szerepét, hogy sokkal könnyebb adni, mint tisztességgel elfogadni és hogy különösen a belga temperamentum nem alkalmas arra, hogy mások viselt ruháit és a jótékony egyletek híg leveseit kézcsókkal köszönje meg.

Igyekeztek inkább saját lábukra állni. Belga segítő-egyesületek alakultak, üzletek, pensiók, bankok, iskolák, képkiállítások és csipkeverő műhelyek. Hamarosan lapokat is alapítottak, majdnem minden nagyobb városban, a belga kormány és a klerikálisok támogatásával. Cenzúra nincsen, szabadon írhatnak mindenről. S e szabadságot alaposan ki is használták.

Nemcsak a központi hatalmak ellen írnak lázító cikkeket állandóan, de a holland kormányt is támadták már egynéhányszor, semleges magatartása miatt. Végre a miniszterelnök bizalmasan értesítette a belga lapok szerkesztőit, hogy kénytelen lesz őket az országból kiutasítani, ha nem hagynak föl a lázításaikkal.

A múlt nyáron ütköztek meg legelőször a jó hollandok a menekülők élelmességének megnyilatkozásán. Sokan egészen ingyen vagy nagyon olcsón engedték át villájukat Scheveningenben a családos hontalanoknak. Mikor azután nyár lett, s a háború miatt külföldre nem utazható holland családok kerestek lakásokat, a belgák borsos áron bérbe adták a nekik átengedett villákat, s így az egész országban megdrágították a nyaralási költségek standardját.

Az antwerpeni harcok idején sok lengyelzsidó is átlépte a holland határt, akik tömegesen telepedtek le a legnagyobb holland tengeri fürdőhelyen. Nemsokára működésbe hozták a gyémánt-börzét, zsinagógát építettek és maradnak helyükön.

Angol, német és belga katonák az egész országban vannak internálva. Kényelmes campekban laknak, semmiben sem szenvednek szükséget. Van sporttelepük, színházuk, könyvtáruk, mozijuk, felolvasásokat tartanak, tanulnak, valami kis litografált lapot is adnak ki, sok karikatúrával tarkítva. Naponta fogadhatnak látogatókat és szabadon is járnak-kelnek néha a városban, becsületszóra, hogy nem szöknek meg.

Az angol internáltak football-csapata nyilvános meccseken is szerepel, és tavaly vándorszíntársulatot alkottak az angol matrózok, bevételeiket a markeni árvízkárosultaknak juttatva. Egyfelvonásos vígjátékokat játszottak - elképzelhetetlen tehetségtelenül és elképzelhetetlen magas belépődíjakon. A vidéki gimnáziumok színielőadásai, melyeken szintén fiúk játsszák a női szerepeket, bizonyára jobbak, mint ezek az előadások voltak, miket többször meg kellett ismételniük minden városban, állandóan zsúfolt ház előtt.

Nagyszerű és csodálatos volt azonban ezeknek a matrózoknak mérhetetlen önbizalma, hogy egy pillanatra sem rendítette meg biztonságukat a kétkedés, vajon csakugyan élvezetes-e merev mozdulataiknak és monoton beszédüknek produkciója.

S a nevetségesnél már több, kétségbeejtő volt ezeknek a tudatlan, neveletlen hajóslegényeknek, ezeknek a nagy darab, szeplős vörös angol húsevőknek arrogáns magabízása - az a meggyőződésük, hogy ők mint angolok leereszkednek a holland hallgatósághoz, mely selyemben, frakkban tapsolt nekik hónapokon keresztül, minden este.

*

A holland sajtó nagyjában megfelel a semleges politika követelményeinek. Némely lapnak nemzetközi súlya van és mint hír-közvetítő is fontos a háborús országok között. Természetesen a lapok nem elégedhetnek meg azzal, hogy egyszerűen közöljék a különböző hadijelentéseket, - a külpolitikai publicisták és a katonai írók mindenféle szempontból nézik és beszélik meg a helyzetet, objektív alapon.

A holland sajtót és munkásait nem lehet megvásárolni. Ezt az angol meg a német lapkiadók közvetlenül is tapasztalhatták. A hírhedt Telegráfnak ma már nincsen hatása, mióta a bíróság előtt bebizonyosult, hogy mindig külföldi tőkével dolgozott. A lapok háromszor jelennek meg napjában, bő tartalommal, cenzúra nélkül.

*

Az angol kolónia exkluzívabb minden más társaságnál. Van külön belga kör, német egyesület, orosz társaság, de nem keverednek össze még a most szövetséges nemzetbeliek sem. Az ellenséges nemzetek diplomatái és ezeknek társasága pedig, természetesen kerülik egymást. Még a királynő születésnapján szokásos üdvözlő látogatásoknál is vigyáztak, hogy ne találkozzanak egymással. A külügyminiszter beszüntette estélyeit, mivel a különböző diplomatákat nem láthatja egy időben vendégül. Néha azonban mégis csak összekerülnek.

A holland országgyűlés ünnepélyes megnyitásán minden idegen állam követe megjelenik, hogy a királynő trónbeszédjét meghallgassa. S amikor Vilma királynő a háború borzalmait említette, minden szem az egy sorban álló háborús nemzetek diplomatáira szegeződött. És amikor azt hangoztatta, hogy Hollandia minden nemzettel szemben megvédi függetlenségét - mintha minden pillantás az angol követet érte volna...

A nagy fogadók éttermében, pár lépésnyire egymástól, az angol meg a német követség táncosai, az orosz admirális, az olasz meg a román követ fogyasztja el dinerjét, belga urak ülik körül a szomszéd asztalt, egy sarokban meg a török követ érdekes sárga arca tűnik fel.

Vannak azután a hágai életnek állandó alakjai, elegáns urak és gyönyörű asszonyok, kiknek foglalkozását senki sem ismeri, kik mindenütt jelen vannak, egyedül vagy társaságban, reggel lovagolnak a bosch útjain, sétálnak a scheveningeni pieren, a Royalban teáznak, a Hotel des Indes rózsaszín termeiben ebédelnek s érdeklődéssel élvezik a francia operát, Mengelberg koncertjeit, a német operettet s a mozi háborús képeit.

"Látod, ez az orosz kém, az a monoklis odaát a legügyesebb német spion, az a szőke asszony a selyem-kutyával a belgáknak tesz nagy szolgálatokat" - így magyarázza az újonnan jöttnek a régi hágai lakos az érdekességeket, sokszor hajmeresztő dolgokat mesélve.

Honnan szedik a Hágában járt újságírók pompás kémtörténeteiket, kérdeztem minap egy úrtól, kitől okkal várhattam illetékes fölvilágosítást. Nevetett és félre nem érthetően szopni kezdte a kisujját. Innen, - mondta lekötelező őszinteséggel, és így is van. Mert természetesen, vannak kémek most Hágában és Rotterdamban, de abban a percben nem volnának azok, mihelyt tudnák róluk. Az is igaz, hogy az előkelő szállókban is dolgozik a kémszervezet minden idegen körül.

*

A követségen azt kérdezik tőlem egy délelőtt, hogy megkaptam-e az előtte való napon küldött levelet, melyet otthonról a kurír hozott számomra. Semmiről sem tudok. Érdeklődöm a hoteligazgatónál. Ő vette át, s a portással beküldte a szobámba. Fölforgatjuk a szobát, de hiába. Egy óra múlva jelentkezik a portás, magas, borotvált ember, aki öt nyelven beszél tökéletesen. Nem merte bevallani gazdájának, nehogy elküldje, a levelet magánál felejtette az este, reggel meg a kabátjában hagyta. Rendben van, menjen haza, hozza el.

Néhány óra múlva kopogtatnak, a portás áll kinn. A bátyja húzta fel véletlenül a kabátját s az Rotterdamba utazott. Menjen utána. Este jön, nem találkozott bátyjával. Két nap múlva kaptam csak meg a levelemet, felbontva. A portást azonnal elbocsátották. Később láttam a városban, cilinderesen, jó társaságban. Orosz ember volt.

A kémszervezetek középpontja Rotterdam, a kikötőváros. Onnét indulnak a hajók Németországba és Angliába, s a holland hajósok sok mindenre kaphatók. Kémszervezés dolgában Anglia fölülmúl minden nemzetet. Nem kímél embereket, költséget, célja eléréséért nem válogatós a módokban. Ha a német követség beszél telefonon, vagy őket hívják föl, úgy rögtön még néhányan belekapcsolódnak.

Az is megtörtént a háború elején, hogy egyik konzulátusunk haza írt hivatalos levelei, amikor a kurírszolgálat még nem volt rendszeresítve, néhány hét múlva visszaérkeztek, fölbontva, evvel a megjegyzéssel, opened by censor. A holland posta hivatalnoka udvariasan bocsánatot kért, a levelek valahogyan angol postazsákba kerültek - tévedésből.

Angol kémek leplezték le azokat a német cégeknek küldött érték nélküli mintaborítékokat, melyek gumidarabokat rejtegettek. Az angolok a német határok felé csempészet-ellenőrző irodákat állítottak. Kémeik még az angol követség és konzulok működését is ellenőrzik és ezeknek besúgása alapján támadták a nagy angol lapok a hágai angol követet és kereskedelmi attaséját, könnyelmű felületességgel vádolván őket, mert a németek több árut kapnak ma Hollandiából, mint a háború előtt.

Angol presszió teremtette meg a N. O. T. szervezetét is, mely nem állami alakulás, csak magántársaság, de amelynek közvetítése nélkül semmiféle árú sem jöhet ma be Hollandiába, még a gyarmatokból sem. Nem kereskedik, csak közvetít.

A kereskedők meg a gyárosok egyedül általa kaphatnak árut, olyan feltétellel, hogy az nem kerül ki az országból többé, s ezt nagy pénzösszeg deponálásával kell biztosítaniuk. A társasággal szemben tehát a kereskedők felelősek, a N. O. T. meg egész erkölcsi súlyával felel Angliának azért, hogy árui nem jutnak Németországba. Természetesen, a társaság működését erősen ellenőrzik az angolok, s ha valami nincsen kedvükre, egy intésre megállnak a holland partok felé igyekvő kereskedelmi hajók s nem jutnak holland kikötőkbe.

Anglia a semleges hollandföld gazdasági életét mindjobban megnehezíti különböző rendszabályaival. Hihetetlen erőszakossággal belenéz a kereskedők levelezéseibe, átvizsgálja könyveiket és ha német összeköttetést fedez fel bennük, előkerül a fekete lista. Aki pedig nem hajlandó felmutatni üzleti írásait, mint holland állampolgár és holland kereskedő, az nem kap többé árut sem Angliától, sem szövetségeseitől. A fekete lista angol találmány s ma minden semleges országnak réme.

Aki rákerül, az kikerült a kereskedelmi világforgalomból, avval senkinek sem szabad üzletet kötni, még magában Hollandiában sem. Német származású vagy német nevű emberek nem lehetnek többé angol gyárosok holland képviselői, ha már honosítva is vannak régen.

A halászflotta lefoglalását éppen olyan szörnyülködve fogadták a hollandok, mint postájuk rendszeres kikutatását saját hajóikon. De beletörődnek a jogtalanságba. Mert ez a legokosabb, amit tehetnek, ha csak nem akarnak háborúba keveredni.

*

Pedig nem akarnak. A józan okosság és az okos józanság sehol sem volt még annyira helyénvaló és annyira fontos, mint ma Hollandia kormányzóinál. Hányszor sértették meg függetlenségét, hány ravaszul állított csapdát kellett elkerülnie, hányszor vágták előkelő állású agent provokatőrök finoman és durván a szemébe, hogy gyáva - és mégis erős maradt elhatározásában, nem hadakozik, ha elkerülheti.

Mindvégig semleges szeretne maradni. S pompás katonasága, ez a félmillió ember, ágyúi, hajói, repülőgépei, eddig is már négyszázhatvanhat millió forintba került mozgósítása, mind csak azt bizonyítják, hogy semlegességük megvédéséért mindenre készek, még a háborúra is.

A legújabb fegyverekkel felszerelt, vadonatúj egyenruhájú holland katonaság csak védelmi hadsereg. Nem akar Hollandia semmit, de Görögország sorsára sem akar jutni. Jó kézben van az ország, Jonkheer Loudon mosolygó szemű, testileg és szellemileg ragyogó egészségű külügyminiszter biztos kezében. Különben a királynő is ragaszkodik a semleges politikához.

A királynő. Kicsit kigúnyolják a hollandok, de szeretik nagyon. Azért gúnyolják, ami valódi hollandi benne és szeretettel, jóakarattal szinte önmagukat gúnyolják ilyenkor. Makacssága, energiája, kissé parasztosan ható tömzsi alakja, külsőségeket nem respektáló nőietlen ízlése sok csípős megjegyzésre adnak okot. De kétségtelenül szeretik. Nagyon törődnek vele.

*

De itt sem tökéletes minden és itt sem boldog mindenki. A háború óta nyomasztó a drágaság, különösen élelmiekben. Amsterdamban tüntetnek a burgonya drágulása miatt, órák hosszat vonulnak föl új meg új tömegek, nagy plakátokkal: "Tiltsák meg az élelmiszer-kivitelt! A háborús országoknak szállítunk és a mi gyermekeink éheznek!" Különösen a középosztályt nyomja a drágaság, minden soron, az állami tisztviselőket, tanárokat, orvosokat, hivatalnokokat.

Bőr, szövet, gumiáruk nagyon megdrágultak, sok cikket, melyet Anglia szállított, már alig kapni. Mindenki katona. Sok üzletben, hivatalban látni egyenruhás kereskedőt, hivatalnokot. Rendes kaszárnyáik sincsenek. Nagy fabarakok épültek hirtelen a katonaság számára, s most készültek el a vöröskeresztes vasúti kocsik is.

A holland katona szélben, fagyban őrt áll a határokon már két esztendeje. A holland paraszt sokat szenved a katonai rend és fegyelem miatt. Sokszor történnek kisebb zavargások, lázongások, szökések, de általában nyugodtak, összeszorított foggal várnak - a szabadulás idejére.

*

Hollandia sok jót tett a háború alatt. Ambulanciái bejárták az összes harctereket, orvosai, ápolónői, kórházvonatai megjelentek minden háborús országban, szeretettel ápolták az idegen sebesült katonákat, önzetlenül ellátva őket minden jóval.

Nyáron pedig az otthon maradt Hollandia százezer német gyermeket hívott magához néhány hónapi üdülésre. Itt, ahol kultuszt űznek a szőke pufók gyerekek ápolásából, tűrhetetlen volt a gondolat, hogy a határon túl gyermekek éheznek. Drága, kicsiny, ártatlan apróságok. A tengerparti fürdőhelyek egyszerre megteltek sápadt arcú német gyermekekkel, kik boldogan játszottak a bársonyos homokban, késő őszig.

*

Vajon Hágában lesz-e a békekötés?

A hollandok szeretnék, nemcsak a világtörténelem miatt, de hogy az ő rovásukra senki se akarjon jól járni. "A gazdának mégis csak röstellnék tán elvinni a kanalait", mondta nekem e dologról egy idevaló politikus, nyilván Zeelandra s egyéb holland földekre gondolva, melyekre ez vagy az a háborús hatalom szemet vetett.

A békepalota pompás, kincses termei, nagy virágos parkja szinte türelmetlen várják azokat, akik a világ sorsát intézik, a tanácsteremben gyönyörű zöld posztó feszül a hosszú asztalon - mely köré mikor ülnek már le nyugodt beszélgetésre?...