Más a hirlapirás Bécsben és nálunk. A tragikus alkalomból, hogy hét évtizeden át uralkodó, szeretett felséges urunk elköltözött őseihez, az osztrák és a magyar sajtó természetesen napokon át a lesujtó gyászesetnek szentelte oldalait. A monarchia lojális népei az első betütől az utolsóig mindent elolvastak – voltak sokan, akik valamennyi lapban – ám nézzük meg, mit irtak a bécsi lapok és a budapestiek.

A bécsi lapok napokon át ki nem fogytak a visszemlékezésekből, a bon mot-ból, amiket szegény felséges urunk hét évtizedes uralkodása alatt jókedvű óráiban mondott, azután történetirók méltatásai következtek, csupa olyan irásmű, ami könyvbe való és nem ujságba, amelynek közönségét a mai események érdeklik főként: hogy élte utolsó napjait a felség, hogy halt meg, hogyan temetik, mi lesz a környezetével s milyen változást jelent a trónváltozás. Ugyanekkor az uj király személye is fölöttébb érdekli a jogara alá tartozó népeket. Intimitások kellenek róla, mert ezek mutatják meg, milyen urunk lesz.

Mindebből, amit ujságirói munkának nevezünk, a bécsi lapokban vajmi kevés volt olvasható, de annál több a mi lapjainkban, a halálozást követő naptól kezdve szinte egyéb nem is foglaltatott bennük. Magyar ujságírók csapata szállotta meg Bécset, beférkőzött a legelzártabb udvari hivatalokba, mindent felvert, felkutatott s mindent megirt, ami valóban érdekli a monarchia népét.

Bécs is ráeszmélt, hogy az a feladata az ujságirásnak, amit a pesti lapok végeznek. S igy történt, hogy lassanként megjelentek bennük is érdekes közlemények. Pestről datált táviratok kezdtek megjelenni bennük, amik igy kezdődtek: „X. budapesti ujság Bécsbe küldött tudósitója jelenti.”