Fegyverszünet lenne illő a nagy király temetése napján, - igy gondolták ezt nagyon sokan. Az ágyuk torka ne üvöltsön, a gyülölség, ha szinleg is, szünjön meg a temetés szomorú napján, a világ néma csendben hódoljon az európai államfők nesztora, a nagy király emlékezetének.

Nem, nem lett fegyverszünet, mert a treuga dei ma nem jelentené az istenek békéjét, ez az egynapi pihenő is csak óriási felkészülések idejét jelentené ellenfeleink részéről, amit megengedni nem szabad. A gyászhetet tehát máskép kellett megünnepelni a harcztereken.

Nézzünk erdélyi frontunkra. A gyászhéten történt, hogy mélyen benn az áruló Románia testében nagyszerüen egyesültek Mackensen és Falkenhayn csapatai, hogy átkeltünk az Olton és a Dunán, hogy vasököllel verjük szét a züllött román hadakat.

Ime, igy hodolunk a nagy király emlékezetének. Vérébe fojtjuk az árulót.