Bettmann-Hollweg kancellár azzal a feltétellel járult hozzá a britek elleni tengeralattjáró-harcok felújításához, ha az nem „korlátlan”, hanem „élezett” háborút jelent. Ennek az volt a lényege, hogy figyelmeztetés nélkül elsüllyeszthető minden ellenséges kereskedelmi hajó, ha feltételezhető, hogy fedélzetén fegyverek vannak – ebben különbözött a korábbi,

korlátozott búvárhajó-harctól, ahol elvileg meg kellett adni a mentőcsónakba szállás lehetőségét a megtámadott hajónak, mielőtt elsüllyesztették – viszont továbbra is tudatosan kerülni akarták semleges hajók figyelmeztetés nélküli elsüllyesztését – ebben különbözött ez a taktika a korlátlan harcmodortól.

A megfontolás alapja az volt, hogy semleges kereskedelmi hajók nyilván nem viselnek fegyvert, azért felfegyverzett hajó csak ellenséges lehet. Az elképzelésnek az volt a gyenge pontja, hogy a víz alól, periszkóppal nem lehetett száz százalékos biztonsággal eldönteni, van-e fegyverzet a kereskedelmi hajón.

Ha viszont a tengeralattjáró a felszínre emelkedett, hogy erről meggyőződjön, kitette saját magát is az ellenséges ágyúk tüzének. Igaz, a kisebb búvárhajót nehezebb volt eltalálni, mint neki a nagyobb felszíni hajót, de a kockázat így is létezett.

Ezért nagy volt a kísértés arra, hogy a búvárhajó parancsnoka a víz alatti támadás (torpedózás) mellett döntsön, ami viszont vétlen hajó elsüllyesztésének kockázatát hordozta.