Azt mondják a német katonáról, hogy a kenyérzsákjába két heti élelme bele fér, sőt benne is van. 

Azt már vitatni sem kell, hogy ez a világháboru azért tört ki s azért dühöng még mindig, mert a német ipar máról holnapra az angol ipar nyakára nőtt; már pedig a német ipar némely vonatkozásban tényleg utolérhetetlen. Ilyen a kémiai ipara is. Mesébe illő leleményességgel állitják elő por, vagy folyadék, vagy szilárd állapotban az élethez szükséges vagy a kényelem, avagy a fényüzés által igényelt cikkek tömegeit kivonatok alakjában, ugy, hogy azt mondhatjuk, hogy az egy kiló élelem egy napi adagja alig tiz dekagramm. 

Képünk egy csomagológépet mutat.
Ez a végső foka az egész nagy német gyári iparnak, amely a kémiailag előállitott por, folyadék, vagy szilárd halmazállapotu kivonatokat a világpiac számára előállitja. Képzeljük egymásmellé állitva a husleveskonzerv gyártási gépeit, s igy menjünk végig egészen a képen látható csomagológépig, nyomban megértjük az ellenségeink irigységét.

Az élő marhákat nagy husvágó telepeken leölik, a husokat konzerv céljaira előkészitik, majd főzik s a konzerválandó huslé leömlik nagy kazánokba. Desztillálják, süritik, adnak hozzá süritő, de ártalmatlan anyagot, s az egészből pép lesz. Ezt most száritják, kivonják belőle a fölösleges vizet, s a még idomtalan tömeget beledobják egy gép tölcsérébe. Ez mindenekelőtt összezuzza, egyenlő tömeggé gyurja, s hengereken, lapokon át futtatva, rudakká formálja, mig végre a gép végén lévő kés egészen egyforma kockákká vágta. A kockaalaku, immár kész husleveskonzerv most belekerül a csomagológépbe.

Ebben a képen is látható gépben tekercsben áll a csomagolásra használandó papiros, de a tekercs szélessége már pontosan olyan, amilyent a husleveskocka kiván. Ha a gép megindul, a tekercs is kezdi legombolyitani papirosát, amelyből mindenekelőtt egy tenyérnyi szélességü felületet elkap egy lapos felület s ez rányomja a gyári jegyet és a szükséges felirást. A tekercs fut tovább, mig egy kés lemetszi a szükséges darab papirost.