A szeszmonopólium felé
A készletek lefoglalása és a kincstári részesedés felemelése
A szeszpiacon már hetek óta eddig nem tapasztalt inség uralkodik, amely a szeszt feldolgozó iparvállalatokat és a szeszkereskedelmet valósággal megbénitja.
Ámbár a pénzügyminiszter tavaly áprilisban a szeszre maximális árakat állapitott meg, mégis általában a maximális árakon spirituszt kapni nem lehetett, főleg azért, mert Ausztriában a szeszközpont a polgári fogyasztásnak juttatható mennyiséget a rendesnek kb. 40 %-ára redukálta és az osztrák ipar és kereskedelem a hiányzó kvantumot Magyarországból való bevitellel igyekezett pótolni. Az osztrák vevők maguk kináltak eleinte 100-150 K-t a nálunk érvényben levő maximális árak felett, később 200 K-val, sőt többet is tulfizették a rendeletileg megállapitott legmagasabb árakat.
A likőr-, ecet- és sósborszesz-gyárak, valamint az egyéb szeszt feldolgozó iparvállalatok és a szeszkereskedők többször fordultak a kormányhoz azzal a kérelemmel, hogy a szeszpiacon uralkodó lehetetlen helyzetet, amelyen a termelésnek közel 80 %-át magában egyesitő szeszkartell urrá lenni nem tudott, valamiképen szanálja.
A miniszter legnagyobb jóakarattal mutatta ugyan, de hosszu ideig semmi intézkedést nem tett, kivéve azt, hogy a szesz legmagasabb árát megállapitó 49390/1915. P. M. számu rendeletéhez mintegy magyarázatképen utasitotta a pénzügyigazgatóságokat, hogy a maximális árakról szóló intézkedések ugy értelmezendők, hogy azok tullépése esetén a többlet feltétlenül az államkincstárt illeti és aki ezt a többletet önkéntesen be nem szolgáltatja, kihágást követ el, aminek megtorlásául ellene az eljárás meginditandó.
Ennek a rendeletnek mindössze az volt a hatása, hogy az érvényben levő legmagasabb áraknál drágábban árusitottak szeszt, ezután az árut nem szesz elnevezés alatt, hanem mint rumot, vagy pálinkát hozták forgalomba és azért már egész bátran kértek 200-250 K-val többet a maximális áraknál.
Ezek az intézkedések a szeszinségen éppen semmit sem segitettek.
A héten azután a kormány 748/1916. M. E. szám alatt rendeletet bocsátott ki, amelyben felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy a közszükséglet kielégitésének biztositása végett az 1916. március 1-én készletben levő, valamint a március 1. után termelendő szeszmennyiségeket zár alá helyezheti és esetleg arra kényszeritheti a szeszgyárakat és szabad raktárakat, hogy mindenkori készletüket csak a pénzügyminiszter utasitása szerint szolgáltathatják ki, akár hatóságoknak, akár magánembereknek.
Az igy nyert felhatalmazás alapján a pénzügyminiszter 28.000/1916. P. M. szám alatt kiadott rendeletében a március 1-én a gyárakban és szabad raktárakban megvolt, valamint az 1916. március folyamán még termelendő szeszmennyiségnek felét zár alá vette, majd 30.500/1916. P. M. szám alatt egy ujabb rendeletet adott ki, amelyben a maximális árakat az egyes szeszfajokra literfokonként 30 fillérrel felemelte és egyuttal kimondotta, hogy az adózott szesz után március 1-től kezdődőleg az eddigi 60 fillér kincstári részesedés helyett 90 fillér lesz beszolgáltandó.
A kormánynak és a pénzügyminiszternek ezek az intézkedései nagy lépést jelentenek a szeszmonopólium felé, sőt in optima forma tulajdonképen egyértelmüek a szeszegyedárusággal, mert hiszen az államkincstár magának a szesztermelésből a fogyasztási adón felül is jelentékeny haszonrészt biztosit.
A különbség a kimondott monopólium és a mostani állapot között csupán az, hogy látszólag megmaradt a szabadkereskedelem és a fiskus elég jelentékeny jövedelemtöbbletre minden befektetés nélkül tesz szert. A szeszpiac bajain azonban az állam jövedelmeinek ez a szaporitása, amely feltétlenül helyes és indokolt, nem segit és a ma már tarthatatlan helyzet rendezése egész más, gyökeres rendelkezéseket követelne meg.
H. M.
.jpg "Az aratás és a fegyvergyakorlatok")
.jpg "Hazatérő kivándorlók")
Legyen Ön az első! Hozzászólás írásához kattintson ide!