Kétszáz koronát fizetek egy szürke tavaszi zakkóért Kígyó-utczai szabómnak, akinek pedig olyan erkölcsös és ártatlan a képe, hogy nem tudom feltételezni róla, hogy galád merényletet intézett légyen pénzestárczám ellen. Kétszázhusz koronáért azelőtt szinházba való női öltözékeket lehetett megrendelni, ma pedig egészen szimpla világfinak a napközi ruhája ennyibe kerül. De ez még csak kezdete a végnek.

Lesz ez még rosszabbul is – jelentette ki szabóm, szomoruan csippentve szemével. – Tessék elolvasni, benn áll az ujságban is, hogy a szabósegédek ismét harminczszázalékos áremelést követelnek. Kétszázhusz korona, ha még hozzá csapunk harmincz perczentet, az hatvanhat koronával többet, kétszáznyolczvanhat koronát jelent.

De azért vigasztalódnunk lehet. Ne szidjuk a mészárosokat. Mert egy kiló hust még mindig olcsóbban mérnek pár koronával, mint a szabók az ők portékájukat.