Amerikának ez a legszebb, kedves majma alakra és mozdulataiban is nagyon hasonlít a mókushoz. Hosz és mozdulataiban is nagyon hasonlít a mókushoz. Eléggé tarka, érdekes és szemre való állat, mely kisebb csapatokban, 3-8 főnyi bandákban, csatangol hazája erdőségeiben és nagyon vig, játékos jószág. Folyton „csicsereg”, mert fütyülő rikácsolása a madarak csicsergésére emlékeztet. Leginkább rovarokkal és pókokkal, meg egyéb apró álatokkal él, de szereti a leves gyümölcsöket is, kivált a banánát. Mikor eszik, fölül, mint a mókus; eleségét a két első lábai közé fogja begörbített ujakkal és ugy majszol. Inni ellenben ugy iszik, mint a macska: négy lábra ereszkedve, kissé összehuzott testtel, nyalogatva, vagy szürcsölve a vizet.

A gyors mozgásu állat ügyesen ugrik és kuszik, de mégse olyan eleven, mint a többi majmok, sőt inkább meglehetősen kényelmes, kivált, ha jóllakott és sütkérezni akar. Kuszni minden irányban tud, még fejjel lefelé is, s különösen erősen fogódzik a lábaival. Napfényes időben egyik a másiknak bundáját tisztogatja, s eközben mind a kettő kurrogó, csicsergő hangot ád. Ha valami szokatlan dolog megriasztja őket, a szarka csörgéséhez hasonló csacsogásba kezdenek, s eközben behuzott nyakkal szemlélődnek mindenfelé. Az öreg himek hangja, ha mérgesek, erősen recseg és a röfögéshez hasonlít; ilyen a fiatalok rikoltása is, de ezek a fiatal macska nyávogásához hasonló hangot is adnak.

A családnak valamennyi tagja közül a száguin jut el leggyakrabban élve Európába. Gyümölcsön és zöldségen, meg rovarokon, csigákon és huson jó sokáig elél és csakhamar megbarátkozik ápolójával. Idegenekkel szemben gyanakvó és ingerlékeny, olyan akaratos, mint a rossz nevelésü gyerek; míg ápolójához melegen ragaszkodik és minden kedveskedését türi, addig az idegentől rettegve borzad össze és fogvacogva szűköl rémületében. Általában minden szokatlan dolog fölizgatja és annyira félénk, hogy már a feje körül zsongó darázs is megrémíti.

A meglett korukban fogságra jutott selyemmajmok eleinte meglehetősen vadak, már az ember közeledésére is rikoltoznak és ápolójuk is csak huzamosabb idő mulva simogatja meg őket. Később azonban, ha megszelidülnek, nemcsak az emberrel, hanem a háziállatokkal is megbarátkoznak. Főképpen a macskákkal kötnek nagy barátságot és szeretnek a közelükben aludni; valószinüleg azért, hogy melegedjenek tőlük. Sajátságos azonban, hogy a meleget – az erősebb meleget – nem igen türik. Bár a hideg ellen tőlük telhetőleg védekeznek, s ami rongyot, posztót találnak, abba beburkolóznak, azért jól türik a hideget is, amihez hamar hozzászoknak. Pétervárott fütetlen szobában tartották őket és noha a szoba hőmérséklete állandóan közel volt a fagyponthoz, mégse betegedtek meg soha. Sőt ugy elszoktak a melegtől, hogy forró nyári napokon görcsös rángatózásba estek. Ilyenkor az egészségesek nagy részvéttel sürögtek-forogtak beteg társaik körül.

A száguin még a fogságban is szaporodik. A nöstény legfölebb negyedfél hónapig hordja magzatát, s némelykor három fiat is szül, de ezeknek egyik-másikát azonnal fölfalja és a többivel se valami nagyon törődik.