Németországban ujabb módját adják annak, holott a németek eddig is értettek a takarékossághoz, miképen kell az ifjuságot rákényszeriteni a takarékosság megtanulására.

Minthogy a háboru alatt a fiatal munkások keresete felszökött, hogy ez ne szolgáljon alkalmul és ürügyül a könnyelmü költekezésre, igy az ifjuság egyenes megrontására, a kormány a hadijog alapján elrendelte, hogy azoknak a fiatal munkásoknak keresetéből, akik 18 márkánál többet keresnek hetenkint, a 18 márkát fölöző összeg két harmadát takarékpénztárba kell tenni, s ez az összeg csak a helyi elöljáróság engedelmével vehető ki a takarékpénztárból, igy is csak az elkerülhetetlen szükségletek fedezésére. Igy kell ennek lennie a háboru végéig.

Ilyesmire nálunk nem is gondolhatnánk.
A takarékossági ösztön oly kevéssé van kifejlődve nálunk, hogy például a néhai Weisz S. F. propagandájára alakitott iskolai takarékpénztár is kudarcot vallott; már szervezése sem volt helyes, eszméjét nem értették meg vagy félreértették s üdvös eredmény helyett visszásságok szülőanyja lett.

Nálunk még a háboru folyamán is az oktalan költekezések számtalan jelenségét tapasztaltuk, a helyes takarékossági hajlam és komoly szándék hiánya ha nem is kizárólagos, de mindenesetre egyik jelentékeny oka eddigi anyagi hátramaradottságunknak.