Negyvenöt évvel ezelőtt, a német-francia háboru alkalmával, három vakmerő porosz lovastiszt átlovagolt Elzászba, hogy földeritő szolgálatot végezzen. Mikor hazafelé tértek, fáradtan fordultak be egy utszéli korcsmába egy ital borra, - mitse törődve azzal, hogy ellenségtől nyüzsgő területen járnak. Jó darabig vigan iddogáltak nem is sejtve, hogy a korcsmáros titokban értesitette ottlétükről az ellenséget. Egyszerre aztán hirtelen rajtuk ütöttek a franciák, - egész sereg zsandár, lövésre emelt puskával…A három porosz gondolkodás nélkül nekiment a túlerőnek; az egyiket nyomban lefegyverezték, a másodikat agyonlőtték, - de a harmadikkal nem birtak. Ez kivágta magát; lelőtt egy zsandárkáplárt, fölkapott ennek gazdátlan lovára és szerencsésen elnyargalt a reázuditott golyózáporban. Gróf Zeppelin Ferdinánd volt ez a vakmerő kapitány, - a porosz hadsereg egyik leghiresebb lovastisztje.

Ez a makacs, szivós és ki nem fárasztható akarterejü katona öregségére hozzáfogott a levegő meghóditásához. Tiz éven át egymásután érték a legsulyosabb katasztrófák; ugyszólván minden kisérlete kudarcot vallott, - elvesztette minden vagyonát, de nem csüggedett: ez a hajthatatlan energia végre mégis meghozta neki a sikert. A franciák és angolok már régen elejtették a kormányozható léghajó problémáját, noha a franciák találták föl az első használható modellt; az angolok is kimondták rá a halálos ítéletet: hogy olyan tengeri hajók, melyeknek törött az árbócuk és lék van a teknőjükben. Vitorlát csak akkor bonthatnak, ha a szél gyönge és csöndes a levegő, - de ekkor is legfölebb csak egy napi járásra távozhatnak a kikötőből. Szélcsönd és rövid távolság: ez a két szük korlát tette használhatatlanná és értéktelenné a kormányozható léghajót az angolok és franciák szemében; s ezt a két fogyatkozást tetézte még egy harmadik is: a robbanás veszedelme, mely állandó katasztrófával fenyegetett. Hiszen egyik „Zeppelin” a másik után robbant föl, - s mikor 1912 nyarán a „Schwaben” is elégett Düsseldorf mellett, katonai szempontból már nem is vették többé komolyan a Zeppelineket.

Ám a világháboru, alighogy kitört, félelmetesen rehabilitálta a makacs porosz katonát. A legelső Zeppelin-támadás Brüsszelnek jutott és kis hijja volt, hogy lehajitott bombái meg nem ölték a belga királyi családot is. Mert az egyik rázuhant a királyi palotára és szétrombolta a hálószobát, - aztán pedig hazatért… Ekkor irta a farizeus angol király menekülő belga kollégájának, hogy „borzalommal és fölháborodással értesült az alávaló merényletről, mely az életét (már t. i. a belga király életét) fenyegette”, - noha ekkor még nem is álmodta, hogy az ő fölséges személyét is érheti baleset. Pedig a belga király szerencsés volt, mert baj nélkül menekült; az angol királyt ellenben, mikor csapatszemlét tartott a francia fronton, ledobta a paripája, mert megbokrosodott a bombától, melyet egy német Zeppelin hajitott le. Egész Európa nevetett akkor ezen a baleseten, hogy a „legfőbb angol hadur” – noha ugyszólván egyéb dolga sincs – még lovagolni se birt megtanulni. Csak a szegény György király nem nevetett; mert akkorát nyekkent, mikor lepottyant a lováról, hogy három hétig szólni se birt. Igaz, hogy azóta se volt csapatszemlén, - sőt a frontot is kerüli, mint a tüzet, - ez azonban nem szabaditotta meg a Zeppelinek veszedelmétől.

Mert az „óriási szivarok” egymásután tünedeztek föl Antwerpen és Páris, Rheims és Calais, Verdun és Dünkirchen fölött, - majd pedig, amit az angolok szinte hihetetlennek tartottak: átrándultak vendégszereplésre a szigetországba is és eleinte ugyan csak a keleti partvidéket bombázták végig, később azonban egyre jobban kiterjesztették hadi operációik területét.

Nem kimélték Londont és Birminghamet sem, bombázták Manchestert és Scheffieldet, Hullt és Liverpoolt is, - tehát Anglia leggazdagabb gyáripari centrumát, - s a „hidegvérü” briteket annyira megviselte a Zeppelinektől való állandó félelem, hogy csakhamar általános lett köztük az idegesség. Uj nyavalya, addig ismeretlen járványos betegség harapózott el Angliában – a nyakszirtmerevedés, - melyet elneveztek „Zeppelinit”-nek. És abból származott ez az uj nyavalya, hogy a légi támadásoktól rettegő angolok folyton fölfelé szegték, nyujtogatták a nyakukat, akárcsak a zsiráf, szorongó szivvel lesvén az eget, hogy nem tünedeznek-e föl „az átkozott szivarok”?...

A német Zeppelinek pedig egyre szélesebb, tágabb körben operáltak. Elmerészkedtek 300-400 kilométernyire is a „kikötőből” és már nemcsak a tulajdonképpeni Angliát bombázták, hanem végig pusztitották Skótország keleti partvidékeit is, a gyönyörű szép Firth of Forth-öblöt is, melynek partjain Skótország fővárosa, a méltán hires Edinburgh fekszik. Rézkarcszerü mélynyomásu képeinken bemutatjuk ennek a vidéknek néhány részletét, ahová különös előszeretettel járnak a német Zeppelinek. A Firth of Forth-öböl mélyen beszögellik Skótország keleti partjába, s Edinburgh mellett nagyszerü hid vezet át rajta. Ez a hid a világ egyik leghiresebb technikai remeke; alatta elmehetnek a legnagyobb vitorlás- és hadihajók is, rajta pedig villamos és gőzvasutak közlekednek. Legelső képünkön ezt a szép hidat mutatjuk be és óriási arányairól fogalmat alkothatunk, ha összevetjük a közvetlen alatta álló házakkal, s a tengeren vitorlázó halászbárkákkal.

Hatszor látogatták már meg a német Zeppelinek a skót partokat és egy alkalommal se mulasztották el, hogy leadják a névjegyüket Falkirk városában, mely a vidék vas- és széntermelésének ipari központja. Második képünkön mutatjuk be ezt a várost, melynek csak 30.000 lakosa van. Gyárváros és határában vannak a Carson-olvasztók, ahol Skótországnak ugyszólván legjobb öntöttvasa készül. Harmadik képünkön a kis Dunbar halászfalu és füdőhely parti részlete látszik. Ez a csöndes, szép hely a Firth of Forth-öböl bejáratánál fekszik és erős hullámverése miatt szeretik a fürdővendégek. Ez a hullámverés folyton tépi, szaggatja a parti sziklákat; annak a hatalmas sziklának egy részét, melyen régi, hires várának romjai látszanak, már el is nyelték. A kis halászfalunak történeti nevezetessége az, hogy a szerencsétlen Stuart Mária skót királyné ide menekült Rizzio nevü titkára meggyilkoltatása után 1566-ban, s ugyancsak itt tartotta esküvőjét is második férjével, Bothwell gróffal.

Negyedik képünk az edinburghi ódon várkastélyt mutatja be, amint a skót „highlander”-ek (ejtsd: háiglender, azaz felvidéki skót ezred) katonai parádét tartanak. Ez az óriási kastély nagyon régi és uralkodik az egész városon, mert a száz méternél magasabb várhegyen áll. Septimius Severus római császár ókori táborvára helyén épült és hajdan a Stuartok sasfészke volt; még ma is mutogatják benne azt a szobát, ahol Stuart Mária a későbbi I. Jakab angol királyt szülte. Most már kaszárnya és arzenál; ezért is bombázták a német Zeppelinek. Maga Edingburgh szintén nagyon régi város, mely már a VII. században megvolt. Mindössze negyedfélszázezer lakosa van, s mig az óvárosban szük utcák és 10-12 emeletes házak vannak, addig az uj város teljesen modern, gyönyörü épületekkel és széles utcákkal. Ez a város is részesült már néhányszor a német Zeppelinek áldásában, - s ha az angol gőg hamarosan meg nem alázkodik a békekötésig: bizonyos, hogy ujra hallani fogunk még Edinburgh bombázásáról.