Pöstyén-fürdő öreg fás parkjában van a szinház, amelyben az év minden nyárán játszanak szinészek. Régi, rozoga épület. Kivül ki van pingálva, mint az utcza lánya, belül pedig girhes, szuette, beteg. Ha szinészek vannak benne, akkor népes a környéke, ha nem, akkor csak a verebek zavarják Thália-lak csendjét; vagy néha-néha a csendet és kevés tekintetet szerető szerelmes párok.

Nehány évvel ezelőtt, egy rettenetes meleg nyáron költözött be a magyar múzsa e rozoga tákolmányba és a hűs park daczára is czefetül izzadtak a jó vidéki múzsafiak. A gyógyfürdő – daczára, hogy ofpotyoresz – nem igen konveniált egyiket sem, hanem inkább közvetlen a park mellett elvágtató Vágfolyó hűs és csacskán csobogó habjaiba vágytak, ami a parkban sétáló közönség miatt szigoruan tilos volt, husz korona vagy egy napi leülés terhe mellett.

De hát, Istenkém, mi az a paragrafus egy könnyelmű bohémbandának?
Elhatározták tehát, hogy a parkon túl kimennek a szabadba és ott fognak fürdeni. Másnap mintegy hat múzsafi indult fürdeni. Ugy gondolták, hogy arra már úgysem jár ember, tehát uszónadrágot fölösleges vinni, daczára, hogy nem volt. És így a hat múzsafi ádámkosztümben lubiczkolt boldogan.
Történt ugyanis, hogy a hat művész közül egy nem tudott úszni, de mivel kérkedő volt, mint egy rongyszedő, neki vágott a Vág vizének. A Vág az oly veszélyes folyócska, hogy a már térdig érő viz elviszi az embert lábairól. Barátunk aztán szeretett volna kimászni – ha tudott volna. Vitték a rohanó habok lefelé, befelé a park és nyaralók közé.

Mi volt mit tenni? Barátunk engedett, mert muszáj is volt. Éppen délután öt óra felé járt az idő, mely időben a Royal nagyszálloda stb. terraszain és erkényein kinn uzsonnáztak a fürdővendégek ezrei. A szinészt ezalatt vitte a viz lefelé tehetetlenül és meztelenül. A park sétányain már észrevették a hullámokkal küszködő szinészt és csoport verődött és kisérték.

A szinész nem mert a part felé közeledni, mert uszóruha nem volt rajta, na meg aztán elcsipték volna is, és a "husz korona büntetés terhe alatt"-tól is félt. Gondolta, majd csak keresztül vergődik valahogy a parkon és a szabadba kimászik. De már hatalmassá vált a parki sétányon a közönség, mely hiven kisérte, kik közül parkőrök és néhány rendőr is volt látható. A szinész már kezdte rosszul érezni magát.
Mi lesz ennek a vége?
De mit tesz Isten? Éppen mikor a Royal-szálloda közönséggel zsufolt terraszai elé ért, a viz mindig sekélyebb és sekélyebb kezd lenni, úgy, hogy már a háta is kezdett kilátszani a vizből, a hasa már erősen surolta a talajt, úgy hogy kisvártatva az egész ember kilátszott a vizből, szöröstől-bőröstől; se előre, se hátra nem tudott menni, csak kapálódzott hasán fekve, mint a hal a szárazon, a nagy közönség rettenetes kaczagása közepette. Felállnia nem lehetett, mert akkor.... Mi lesz most?! A rendőrök egyre kiabáltak neki:
- Jöjjön ki!
- Jó viccz! – gondolta a szinész.
Végre a szálloda portása egy rendőr segitségével bement érte egy jó nagy teknőbe és belehemberegtette a müvészt, és a hid alatt diszkréten partra tette, a rendőrség pedig ápolás alá vette az aznap este "Kis királyt"-t játszó, oh, művészt!....
Ny. Nyul Lajos.