Bécsben megszigorították a hustalan napokat és aki Bécsben jól lakni, vonatra ül és Pestre jön, ahol még mindig akkora a bőség, mint a mesebeli Eldorádóban.

Igaz, hogy a rizshegyeken mi is csak hatósági rizsjegyekkel ehetjük keresztül magunkat; igaz, hogy a sült galambok, amelyek szánkba repülnek, szinte megfizethetetlenek; igaz, hogy a tej- és méz-folyók, amelyek keresztül futják ezt a Kanaánt, hamisitva vannak; de azért mégis csak van mindenünk és egy kis utána járással kapunk fehér lisztet, fehér czipót, tejet, mézet, zsirt, bort és gyümölcsöt; mindenki mi szem-szájnak ingere.

Szerény véleményem szerint minden jóban részünk van még, sőt: tulságosan bővibe vagyunk a jónak. A vendéglőkben másfélméteres étlapokat tesznek elibénk; a kávéházadban félóráig tart, amig a pinczér felsorolja mindazt, ami kapható.

Minek ez? Minek a luculusi étlap, minek a kávéházi bőség? Nagyon helyes dolog, hogy nálunk is kezdik immár megszorítani egy kicsit a buslakodást; nagyon helyes dolog, hogy mi boldog pestiek is nemcsak a mindennapi Höferből értesülünk majd róla ezután, hogy háboru van....