Anglia történelmének egyik legnagyobb eseménye az, hogy a parlament elfogadta szótöbbséggel az általános védkötelezettségre vonatkozó törvényjavaslatot. Eddig mint tudjuk, csak zsoldos-hadsereggel küzdött Anglia a világháboruban s többször megkisértette, hogy az általános védkötelezettség elkerülése végett, toborzás által egészitse ki a sok vereségben megritkult csapatait. A toborzás azonban nem járt sikerrel: az angolok nem akartak önként jelentkezni hadbavonulásra, ezért tért rá a kormány az általános védkötelezettségnek törvénybe való iktatására.

  Asquith miniszterelnök az alsóházban benyujtotta a törvényjavaslatot , és leghivebb fegyvertársának, Lloyd George-nak támogatásával el is fogadtatta. Az angol közvélemény azonban erélyes módon helyezkedett szembe a védkötelezettséggel s a többi közt a javaslat elfogadása után tartott munkáskongresszus 1,715.000 szavazattal elfogadta az angol vasutasok határozatát, akik a javaslat ellen való állásfoglalásra szólitották fel a munkásokat. Nagy megrázkódtatás vár Angliára a védkötelezettség miatt.

Tizenkilenc és negyvenöt év közti lakossága kilenc millió, ebből három millió fegyvergyárakban dolgozik, három millió már be volt sorozva s a veszteségi listára is rákerült már mintegy hétszázötvenezer. A háboru el fogja vonni Angliában a munkáskezet a termeléstől, feltéve, hogy a javaslatból csakugyan lesz törvény. Ezért az egyszeri olvasásban való elfogadás még nem sokat jelent. Annál többet a munkásság tiltakozása.

Maga a javaslat, ha meg is valósulna, katonai szempontból – különösen a központi hatalmak szempontjából – semmit sem jelent. Nem ijed meg tőle senki. Ha az általános védkötelezettség jócskán szaporitaná is az angol hadsereg létszámát, meddig tartana amig az uj nagy hadsereget kiképzenék.