Első sorozat

Emlékezzünk vissza a hatvan-hetven év előtti divatos folyóiratok mellékleteire, híres emberek, költők, művészek, politikusok litografált arcképeire, acél és rézmetszetekre - kabátfelhőkbe burkolt, kalandos hajviseletű, bodros nyakkendőkben feszengő urakra.

Távolba néző tekintetük, mikor a művész előtt álltak az utókor felé meredt, testtartásukban, arcuk kifejezésében maga a halhatatlanság fagyott meg. Mindegyikük reánk, az ítélkező, késő nemzedékre apellált, mintha semmit sem akart volna tudni a maga világáról. Mindegyik más akart lenni, mint társa, talán más is mint saját maga.

Egy-egy ilyen arcképsorozat ma körülbelül úgy hat, mint azonos maszkban felvonuló idegen emberek álarcos menete. A legtöbb arc stereotip megismétlődés. A kiélezett, felfokozott egyéniség e sokszorozódásban a romantika minden járuléka mellett is típussá devalválódott. Legalább mi annak látjuk.

Hogy az utánunk következő generációk pontosan azt látják-e majd meg a mi korunk nevezetes embereinek arcképéből, mint mi, nem tudhatjuk. Talán nem is fontos; annyi azonban bizonyos, hogy azok látását nem fogják annyira megzavarni a lényegtelen külsőségek, az ábrázolt egyéniség karakterét megzavaró momentumok. (Képzőművészeti alkotásoknál természetesen más szempontok is tekintetbe jönnek.)

A modern fotográfia mesterei bizonyára azzal az érzéssel állnak szemtől szemben az emberrel, mint a jó portréfestő. És nyilván nagy önmegtagadásukba kerül, hogy hamis útra ne tévedjenek, ne kanyarodjanak a képzőművészet ösvényeire. Erényük éppen a tisztánlátás, a karakter felismerése.

Ami a jó fotográfusról elmondható, leírható, az pontosan ráillik Székely Aladárra, aki úgyszólván a legelső azok között, akik felismerték, hogy meddig lehet tágítani a fotografálás határait.

Nem véletlenség, hogy a legtöbb író, festő, szobrász fotográfiája az ő műhelyéből került ki. Ahogy ő kikereste és megtalálta a szellemi életet élő emberek arcában lappangó, homlokán égő titkos jegyet, megkapó karakterisztikumot, éppen olyan megértésre, méltánylásra talált azok részéről, akik minden újra értékesre, csalhatatlan ösztönükkel gyorsan ráakadnak.

Székely Aladár két vaskos kötetben kiadja e fotográfiákat. A most megjelent első kötet, a válogatás tendenciája szerint az idősebb és beérkezett írók és művészek arcképeit foglalja magában.

Újat mondani e kitűnő arcképekről alig lehet. Legfeljebb Fényes Adolf, Kernstok Károly, Újházi Ede, Móricz Zsigmond fotográfiáit jegyezzük fel, amelyek a legkiválóbb és legemlékezetesebb darabjai e sorozatnak.

Bálint Aladár