Ma reggel korán ébredtem fel
s kikergettem az arcodat a szememből.

Később az utcán tovább álmodoztam,
szemem tovább kivánta arcodat.

A sétapálcám ezüstgombja fénylett,
megláttam benne, milyen rút vagyok.

Keserű volt gondolni szép szemedre,
melyben mindég megszépültem én.

Két szem nevelt. Két szemre voltam bízva.
S egy nap nem néztél rám Anizia.

Mért nem vertél meg inkább két szemeddel?
Most sétapálcám nem verné szivem.