(Szép tánczosnő budoárjában vagyunk. Illetve csak szeretnénk lenni. Az öreg báró, a kopasz és fogatlan rué van ott, s a szép tánczosnő. A báró aranykeretes monoklit visel, koczkás nadrágja élesre van vasalva, s egy hatalmas, illatos bukétát tarta a kezében. A háta olyan egyenes, mint a nyilvessző, de olyan is, mint a többi tabetikus emberé. A tánczosnő ezzel szemben szemöldökét festegeti a hatalmas velenczei tükör előtt, inge félig leomlik válláról, hófehér fogsorai kivillannak, mert feltünő egészségesen kaczag. A kép beállitása éppen olyan banális, mint a kilenczvenes években megjelent német novelláké, melyek „Fügefalevelek” gyüjtőczim alatt magyarul is megjelentek.)

A báró: Máthilde! Jó reggelt! Üdv ujesztendő délelőttjén. Vágy áhogy mondani szokták: ádjon Isten három bét.

A tánczosnő: Parasztok kivánnak ilyesmit egymásnak, báró úr!

A báró: Mágá csálódik, kicsike! Én három bé alatt: butont, batárt és Biarritzot értem. Viccz, viccz, csácsiság…(Kaczag, majd kaczagógörcse támad, ami fuldoklási rohammá fajul, úgy hogy a tánczosnő a szobalányért kénytelen csöngetni.)

A szobalány: Jesszusom! Jesszusom! (Kiszalad s egy pohár vizzel tér vissza.)

A báró: (magház tér, mintegy bocsánatkérően): Semmi, semmi. Csak nem ijedt meg, édesem?

A tánczosnő (magában): Majd megőrültem! (Fenn.) Pedig nagyon megijesztett, kedves báró! (Tovább festegeti magát.)

A báró: Hát áz ujesztendő küszöbén ugy-e ünnepélyes igéretet tesz, hogy továbbrá is olyán hüséges fog márádni, mint eddig?

A tánczosnő: Szavamra… Olyan hüséges, mint eddig.

A báró: S lakásá mindig nyitva lesz számomra?

A tánczosnő: Mindig, feltéve ugy-e, ha nincs itt valamelyik unokanővérem. Maga tudja, hogy családom előtt mennyire vigyázok az erkölcseimre.

A b á r ó: Tudom. Ná, ná! De tudom ázt is, hogy egyszer gróf Puzbuszky volt magánál. Áz pedig nem biztos, hogy áz unokátestvére…

A tánczosnő: Jól mondta, nem biztos… De hátha…. Sohase lehet tudni semmit….

A báró: Hát ebben megint mágának van igázá…

A tánczosnő: És nézze, kedves báró, nekem holnapra uj diadémre volna szükségem…Nagyon szépen állna az uj szerepemhez, ha olyan fejékem volna, amelyben tizenkilencz középnagy briliáns van, köröskörül rubinokkal övezve. Nagyon stilszerű és hangulatos volna az uj balletben, amelynek a czime: S i o u a u i e.

A báró: Délután bemegyünk Báchruchhoz és megvesszük. Jó lesz, kicsike?

(Szünet. A tánczocnő most már az ajkai pirositásánál tart. A báró föléje hajol és csókot nyom a vállára. A tánczosnő némán türi.)

A báró: Szóval, örökre az enyém márád?

A tánczosnő: Örökre. Bárha nehéz ilyesmit megigérni – szökőévben…