Volt egyszer, hol nem volt, sehol se volt, csak épp a Lipótvárosban volt, hogy egy ötemeletes palotában, ahol minden kényelem rendelkezésre állott: központi fűtés, autógeyzer, befalazott szekrények, villamos öngyujtó nőtt ki a falból, lakott egy nagyságos úr és egy nagyságos asszony.

A nagyságos úr börziáner volt, huszéves korában árvaságra jutott, s ekkor már önállóan kellett vezetnie édesapja bizományi üzletét, apja szellemét örökölte és éppoly ügyesen spekulált, s igy szó, ami szó, majdnem fölvetette a nagy gazdagság. Párisban élt hónapokig, élt Berlinben másik hónapokig, de Budapesten élt mégis a legtöbbet, mindenütt egy-egy előkelő szinésznő mosott és varrt rá, úgy, hogy mikor huszonnyolczéves korában megnősült, nem is ő nősült meg tulajdonképpen, hanem csak az árnyéka. Hunczut, aki tagadná, hogy nejének, aki városszerte hires szépség volt, őszülésben megbecsült nagykereskedő leánya, joga volt az őszinte szerelemre.

Az angyalát, hiszen olyan fiatal volt, mint egy ma született bárány, s olyan szenvedélyes, mint egy lepkegyüjtő, aki Kamerunba megy egy-egy olyan lepkepéldányért, amilyen csak ott lelhető. A nagyságos asszony nem ment Kamerunba; az a bizonyos ritka példány, akire szüksége volt, a Vígszinház egyik premičre-jén megtaláltatott. Minek hajszoljuk a szavakat fölöslegesen, asszonysága harmadik hónapjában az történt, hogy mikor egyszer egy váratlan órában hazatért a férje, a börziáner, a hall fogasán egy huszárkardot pillantott meg egy prémes, gyönyörű mentét, amely testvérek között is megért kétezer koronát. A börziáner végsőkig felindulva rohant el hazulról, leszaladt a szomszéd kávéházba, fejét tenyerébe sülyesztette, s elkezdett oly keservesen sirni, mint egy szopós kis gyermek. Este nyolczkor hazament aztán, s megpofozta a feleségét.

Mindez két évvel ezelőtt történt. A jó asszony azonban máig sem javult meg. Miért is javult volna, mikor egy héttel se érezte magát öregebbnek; viszont ha érezte is volna, az se változtatott volna semmit a dolgon. A mult héten azonban igen sulyos inczidens történt, amely csaknem emberhalállal végződött. A nagyságos asszony legujabb barátja, egy zseniális bankhivatalnok, délután két órakor, tehát váratlan időben toppant be a lakásba. És mit láttak ijedt szemmel? A hall fogasán egy huszárkard lógott, mellette egy prémes mente, amely testvérek között is megért ötezer koronát.

- Hah, megcsal a nyomorult? A bestia! – orditozta magánkivül. – Berohanok és megölöm azt az aljas csábitót!

Ám a szobalány lecsendesiteni igyekezett.

- Ne tessék úgy haragudni Kajetán úr, - mondta. – A nagyságos asszonynak a férje van idehaza, aki egy év óta kiképző tiszt Erdélyben.