Tavaly augusztus 28-án vették be a németek Manonville várát Franciaországban, közel a belga határhoz. A várparancsnok büszkén hirdette az ostrom elején, hogy nincs hatalom, amelynek a vár kapitulálna.
Mikor aztán néhány 42-es gránát lecsapott az erődökbe s ugy összetörte azokat, mintha cserép bögrék lettek volna, a várparancsnok kénytelen volt másnap kapitulálni.
- Hamar egy fehér zászlót! – kiáltotta.
Csakhogy fehér zászló nem akadt sehol. Ki merte volna még csak gondolni is, hogy szükség lehet rá?
A dolog azonban sürgős volt és a találékony várparancsnok nem tétovázott: a ruhaszekrényből elövett egy fehér inget, ezt az ujjainál fogva seprü nyelére köttette és pár perc mulva megtörtént a kapituláció egy ing segitségével.

Egy flandriai német lövőárokba bomba repül. Csak ugy kézzel hajitották a franciák, akik nagyon közel voltak és nem is bomba volt, hanem egy öklömnyi kődarab, papirosba csavargatva. A papiroson ez állt:
- Ha finom, jó kávéra van étvágyatok, gyertek át mihozzánk, szivesen látunk, ha előbb bejelentitek.
Rövid tanácskozás következik a német tisztek közt, aztán a kő másik papirost kap és visszarepül a franciákhoz, akik ezt olvassák:
- Kávénk van Antwerpen elfoglalása óta annyi, mint a szemét. Jertek át ti mihozzánk, éppen most csapoltunk egy hordó friss bajor sört. Nem szükséges semmiféle előleges bejelentés, fogadásotokra mindig el vagyunk készülve.

A angol tisztek tudatlanságára jellemző ez a megtörtént eset: Ypern mellett egy fiatal angol lovashadnagy egyszer egész nyugodtan a német hadállásokba lovagolt, abban a hitben, hogy angolok vannak ott.
- Az ezredes urral kell beszélnem.
Persze azonnal odavezették és az angol tiszt így szólt a kezével mutogatva:
- Ott állnak a francia ütegek, jobbra tőlük a mi ütegeink, amott pedig a német ütegek. Parancsot hoztam, hogy ezeket támadjuk hátba.
- Köszönöm, - felelt a német ezredes, aztán fogságba vitette az angolt. Ennyire nem ismerték eleintén az angolok még a saját katonáikat sem!


Egy francia várat rohammal kellett bevenni. A németek utcánként hatoltak előre, végül a franciák a pincékbe bujtak el. Egy mogorva bajor népfelkelő lekiáltott az egyik pincébe:
- Nem jöttök ki rögtön, az anyátokat? Azt hiszitek talán, hogy én hiába nyargaltam fel ide?

Hogy a bajor nagyon szereti a sört, ez köztudomásu; de hogy mennyire szereti a sört, ezt pompásan illusztrálja a következő tábori lap, amelyet egy bajor közvitéz irt haza mindjárt a háboru elején:
- Kedves anyám, a háboru mégse olyan egyszerü valami, amint gondolná az ember, mert sör, az egyáltalán nincsen. Ölel hű fiad Vilmos.
Az anyának e levél után most már némi fogalma lehetett a háboruról.